A tárca közleménye szerint jelenleg mintegy száz állam által finanszírozott PPP-program (a közszféra és a magánszféra együttműködésén alapuló – Public Private Partnership) fut, és az összes ilyen projekt átalakítása a költségvetés hosszú távú terheit megközelítőleg 400 milliárd forinttal csökkenti. A költségvetést a teljes futamidő végéig 3000 milliárd forint összegben terhelik a PPP-konstrukcióban épített sportlétesítmények, utak, kollégiumok, büntetés-végrehajtási intézmények után fizetendő kötelezettségek.
A tárca közleménye rögzíti: az átvilágítás után a szerződés lezárását elfogadó vállalkozók minden esetben megkapják a beruházásra fordított pénzüket és a kiváltással kapcsolatos jogszerű igényüket. Feltűnő értékaránytalanság és vitatható vállalkozói követelések esetén az állam a peres eljárást is vállalja.
Az eddigi vizsgálatok szerint valamennyi beruházás összege jóval magasabb annál a költségnél, amennyibe a fejlesztés kizárólag állami megvalósítás esetén került volna. Sem a transzparencia nem érvényesült, sem valódi monitoringrendszer nem működött, a projekteket senki nem ellenőrizte – közölte az NFM.
A leginkább jellemző hibák a tárca közleménye szerint a magánbefektetők-kivitelezők érdemi versenyeztetésének hiánya, a gyenge minőségű kivitelezés, az eltúlzott méretek, a központi ellenőrzés mellőzése, a magas állami kockázatvállalás és alacsony érdekérvényesítés, a drága és nem hatékony üzemeltetés.
(MTI)
Megközelítőleg 400 milliárddal csökkentik a költségvetés terheit
Végéhez közeledik a PPP-beruházások felülvizsgálata, a projektek megszüntetését és azok kifizetését jóváhagyó döntési javaslat júniusban kerülhet a kormány elé – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!