„Ne írjanak alá új szerződést”

Az Országos Taxis Szövetség azt kéri, hogy a főváros ne írjon alá új szerződést a Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Airporttal (BA) a taxidrosztok üzemeltetéséről.

MNO
2011. 05. 25. 7:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség elnöke, Metál Zoltán az MTI-nek szerdán eljuttatott nyílt levelében azt javasolja, hogy a város vezetése az év végéig hosszabbítsa meg a május 26-án lejáró szerződést, és a következő több mint hat hónapban dolgozza ki a szakmai képviseletekkel az utasok és a főváros érdekeit is előtérbe helyező végleges megoldást. Úgy fogalmaz: „ha a főváros felelős vezetői aláírják a BA-val a lejáró, reptéri taxiállomásokra vonatkozó 5+5 éves szerződést, ugyanolyan bűncselekményt követnek el, mint az elődeik az ügyészség folyamatban lévő vizsgálati gyanúja szerint”. A BA-t nem érdekli semmi, csak az évi 300 millió forint tiszta bevétel, amiért azokat a taxiállomásokat adják tovább bérbe, amelyeket a fővárostól ingyen kaptak – írja az elnök.

Metál Zoltán felteszi a kérdést: azok a taxisok, akik kiszorulnak ezekről a taxiállomásokról – 5700 taxisból 5400 – mennyivel fizetnek majd kevesebbet a fővárosnak az éves kötelező drosztdíjból. A BKK a múlt héten azt közölte az MTI-vel, hogy a május 25-i közgyűlésen születhet döntés a Liszt Ferenc repülőtér területén működő taxidrosztokról, így a reptér üzemeltetője és a főváros számára is lényegesen kedvezőbb feltételekkel rendeződhet az ügy. A BKK arra reagálva közölte ezt, hogy a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. pénteki közleményében nyugtalanítónak tartotta a repülőtéri taxidrosztok helyzetét, mivel május 26-án lejár az üzemeltetésről szóló eddigi szerződés, és a BKK-nak kevés ideje van az újat aláírni. A BKK hangsúlyozta, hogy a központ és Budapest célja is az, hogy a rendezett repülőtéri taxiszolgáltatást Budapest számára a korábbinál előnyösebb feltételek mellett biztosítsák.

A megállapodás szerint a BA-nek a reptér térségében olyan közcélú fejlesztéseket kellene végrehajtania, amelyek elősegítik a légikikötő közlekedési kiszolgálását. Ezek között vetődött fel többek között a tömegközlekedési kapcsolatok javítása, a buszmegállók utastájékoztatásának fejlesztése, új jegyautomaták és utastájékoztató berendezések létesítése, továbbá a repülőtéri terminálokon tömegközlekedési információs központok és jegypénztárak létesítése. Hardy Mihály, a vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-nek elmondta: a BKK megállapodásától függetlenül is a Főtaxi marad a reptér szerződéses partnere, amelynek szolgáltatásával a reptér üzemeltetője teljesen elégedett.

A BA tavaly október 7-én közölte, hogy felmondta az addigi megállapodást a Zóna Taxival, és az ezt követően a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra kiírt tender győztese a Főtaxi lett. A taxitársaság 2010. december 7-től végzi a repülőtéri taxiszolgáltatást.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.