Mivel a filmet júniusban elsőként Iowa államban mutatják be, ahol februárban – Amerikában elsőként – választási gyűléseken döntenek a hivatalos republikánus elnökjelölt személyéről, utána pedig New Hampshire-ben tűzik műsorra, ahol az első előválasztást tartják, arra lehet következtetni, hogy Palin indulni szándékozik a 2012-es elnökválasztáson.
A lap a RealClearPolitics hírportálra hivatkozva azt állítja: Palin eredetileg azzal a kéréssel kereste meg Stephen Bannon konzervatív filmrendezőt, hogy készítsen egy dokumentumfilmet alaszkai kormányzóvá választásáról. Bannon erre azzal az ellenajánlattal állt elő, hogy leforgatna a politikusnőről egy nagyjátékfilm-hosszúságú dokumentumfilmet, és szívesen állná annak egymillió dolláros gyártási költségét is.
Mindeddig úgy tűnt, hogy Palint nem érdekli a 2012-es elnökválasztás, mert nem épített ki sem országos aktivista-, sem pedig finanszírozói hálózatot, ám a premierek helyszínei arra utalnak, hogy mégis beveti magát a küzdelembe.
A közvélemény-kutatási eredmények szerint Palin támogatóinak száma az elmúlt hónapokban megcsappant, ellenzőinek köre viszont gyarapodott, különösen azóta, hogy nagy vitákat kiváltó kijelentéseket tett a Gabrielle Giffords képviselőnő elleni merénylettel kapcsolatban. Az arizonai Tucsonban januárban elkövetett merényletben az ámokfutó megölt hat embert, és megsebesítette a képviselőnőt, valamint további 12 embert. Giffords túlélte súlyos sebesülését.
Palin eddig a FoxNews konzervatív tévécsatorna kommentátoraként, egy memoárkötet megírásával, valóságshow-k házigazdájaként és az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom nagygyűléseinek rendszeres szónokaként próbálta fenntartani maga iránt az érdeklődést, azonban más jobboldali közéleti személyiségek – például Donald Trump ingatlankirály – az elmúlt hónapban elterelték róla a figyelmet.
Az iowai választógyűléseken részt vevő, potenciális szavazók körében Palin támogatottsága mindössze 4 százalékos az American Research Poll intézet egyik áprilisi felmérése szerint. A Public Policy Poll intézet felmérése szerint pedig most, hogy Trump és Mike Huckabee bejelentette: nem indul 2012-ben, Palin akár a második helyen is végezhet Iowában Mitt Romney mögött. A monstre Palin-film címe: The Undefeated (A verhetetlen).
(MTI)
Palin portréfilmmel készül a visszatérésre
Másfél órás, egymillió dolláros költségvetésből készült portréfilmmel próbálja helyreállítani megroggyant népszerűségét és politikai hírnevét Sarah Palin volt alaszkai kormányzó és a republikánus párt 2008-as alelnökjelöltje – jelentette szerdán a The Los Angeles Times.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!