Leo Varadkar szállítási, turizmusügyi és sportminiszter a Sunday Times lapnak adott interjúban az ír kormánytagok közül elsőként fejezte ki kételyeit az ország adósságának tőkepiaci finanszírozhatóságával kapcsolatban a hitelezők által megkövetelt magas hozamok miatt. „Erősen kétségesnek tartom, hogy jövőre képesek lennénk visszatérni a tőkepiacra. Szerintem ez valamivel tovább tart majd… 2013 talán már szóba jöhet, de ki tudja?” – idézi a lap a minisztert. „Ami annyit jelent, hogy egy második hitelprogramra is szükség lesz” – mondta. „Vagy a meglévő program kiterjesztésére, vagy egy második programra. Szerintem a többség ezen a véleményen van.”
Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter és kereskedelmi miniszter az RTE rádióállomásnak adott interjúban túlzottnak nevezte a görög válság dominóhatásával szembeni aggodalmakat. „Nem arról van szó, hogy ha Görögország csődbe jut, akkor annak közvetlen következményei lennének Írországra nézve” – mondta Gilmore. „Egy görög államcsődnek természetesen következményei lennének az egész euróövezetre nézve, aminek persze mi is tagjai vagyunk, de helytelen lenne Írországot egy kalap alá venni Görögországgal.”
(MTI)
Újabb hitelért folyamodhatnak az írek
Az ír szállítási, turizmusügyi és sportminiszter szerint Írország kénytelen lesz egy újabb hitelért folyamodni az Európai Unióhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz, mivel nem lesz képes adósságát a tőkepiacról finanszírozni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!