A tartományi miniszterek közös közleményt adtak ki pénteken, amelyben a vizsgálóbizottságok értékelésére hivatkozva felszólították a berlini kormányzatot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a korábban leállított atomerőművek végleges és törvényes bezárására.
Németországban jelenleg a 17 atomreaktorból összesen 8 működése szünetel. A hét leállított erőmű mellett az északi Krümmel áramfejlesztő már évek óta szünetel technikai problémák miatt. A kormánypárti és ellenzéki miniszterek egyhangúlag álltak ki a bezárások mellett és arra sürgették Berlint, hogy álljon elő egy „ambiciózus és reális tervvel” valamennyi atomerőmű fokozatos felszámolására. Korábban Angela Merkel kancellár pártjának bajorországi szervezetének javaslatát támogatva kijelentette: „2022 megfelelő időpont lehet az atomenergia-fejlesztés leállítására”.
A berlini szövetségi kormányzat a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset után rendelte el a legidősebb német erőművek három hónapos leállítását és átvizsgálását. A sorsukról szövetségi szinten június közepén születhet döntés, azt követően, hogy a német kormány megvizsgálja az alkalomból felállított biztonsági, illetve etikai bizottságok értékelését.
(MTI)
Véglegesen bezárnák a leállított atomerőműveket
A németországi tartományok környezetvédelmi miniszterei a korábban ideiglenesen leállított hét atomerőmű végleges bezárására szólítottak fel pénteken.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!