A Sunshine projekt keretében szervezett, Számítógép és internet a mindennapokban elnevezésű programban nemcsak a Bártfa (Bardejov) melletti településen, de Sekcov-Topla mikrorégió több cigánytelepén is folyik majd az oktatás.
Barbara Gindlová, az egyik szervező elmondta, hogy a Margonyán felállított sátorban, ahol az oktatás folyik, naponta 30 roma tanult. „Egyenesen a cigánytelepekre visszük az oktatást. Igaz, először az ember mindig találkozik bizonyos ellenállással, de végül mindig nagyon kellemes csoport alakul ki” – tette hozzá.
Margonyának kétszáz lakója van, többségében gyermekek és fiatalok. Az ilyen típusú oktatás igen fontos elemei a roma előadók, akik roma, illetve szlovák nyelven oktatnak. Margonyán két roma előadó dolgozik egy helyi segítővel, akiket a program első szakaszában képeztek ki 2010-ben.
Az oktatás célja a számítástechnikai alapismeretek elsajátítása. Az ötnapos tanfolyam a gyakorlati ismeretekre, így a szövegszerkesztő használatára, információk megkeresésére, elektronikus levelek küldésére, az internetes közösségi portálok használatára irányul. A tanfolyam a Tótraszlavica község által szervezett, a Szociális Fejlesztési Alap, az állam és a település által közösen finanszírozott művelődési program része. A program, amelynek célcsoportja a szegregrált roma közösségekben élők, szeptember végén fejeződik be.
(MTI)
A cigánytelepre vitték az oktatást
Immár a második turnusban oktattak számítógépes ismereteket az északkeleti-szlovákiai Margonya község cigánytelepén.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!