Megújuló energia a fesztiválon

Dékány Lóránt
2011. 07. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sopronban, a múlt héten lezajlott VOLT-fesztiválon mutatkozott be – először ilyen típusú rendezvényen – az MVM Energia 2.0 elnevezésű interaktív kiállítása. Korábban az érdeklődők találkozhattak már a programmal a fővárosban a Tabán-fesztiválon és az Erzsébet téren. Ugyanakkor a másik két jelentős nyári fesztiválon, a Balaton Soundon és a Szigeten is megtekinthető lesz a tisztán megújuló forrásokkal működtetett „energiasziget”.
A kiállítás közel 100 négyzetméteres, ahol a cég – mint az MVM közleménye fogalmazott – „a buli hevében megfáradt fiatalokat alternatív energiával működő »chill out sarokkal«, napenergiás sörhűtéssel és mobiltöltős kerékpárral várja”. A megújuló energiaforrások mellett a paksi atomerőmű interaktív kiállítása is helyet kap az MVM szigetén.
Az MVM a tárlattal az Európai Unió célkitűzéseit is népszerűsíteni kívánja a fiatalok körében. A program március 5-én, az energiatakarékossági világnapon indult. A nyitóeseményen a Balkán Fanatik adott koncertet, amelynek hangosítását – Magyarországon először – teljes mértékben alternatív energiával oldották meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.