A combok a műbőr üléshez tapadnak, váll vállnak feszül. Szegedre tartunk, ez a másodosztály varázsa. Az IC-kocsi már sokkal korábban megtelt, mint eszméltünk volna. Megfizetünk ezért, izzadunk, mint a ló, vagy a nap nem süt ránk, vagy levegő éri arcunk, lehet választani. Kis belföldi vonatromantika Dankó Pistával.
Az érkezés egy fellélegzés, ó de persze a villamos is most újul, mikor máskor cserélnék a síneket. Marad a busz, a pótló jellegű, és a találgatás, hogy hol érdemes leszállni. De a szerencse és a buszsofőr mellénk áll, már szaladunk is át a hídon, vagyis inkább vonszoljuk magunkat a napon, de még így is gyorsabbak vagyunk az autósornál, mert útjukat egy légkalapácsos ember állja. A dugóban döglődő emberek szeme láttára épül a város.
Gyors bejutás a tábor területére, csodák csodájára a portenger kellős közepén egy árnyas sátorhely vár bennünket, mellette rendőrök posztolnak. Gyanakvóan nézünk rájuk, tán csak nem műveleti terület, hogy senki nem tette még magáévá. Nyugodtan konstatáljuk, ők csak sisakjukat, pajzsukat mutogatják az érdeklődőknek ismeretterjesztő jelleggel. Megvonjuk a vállunk és szétosztjuk a feladatot: egyikünk védőfolyadékért indul (az OMSZ ajánlásával), másikunk cövekekkel tűzdeli tele a port, lerögzítve az éjszaka fedelét.
Öt perc múlva már a nagyszínpadnál állunk, pohár a kézben, fül és szem színpadnak szegezve. Ott a Subscribe tagjai köröznek nagyokat földig érő rasztafrizurájukkal, ez kérem továbbfejlesztés a javából, a régmúlt rockerei még csak kibontott hajukkal legyeztek, mondjuk abból legalább csöpögött a zsír és az izzadtság is. A szomszédos Malátabárban pedig a Turbo énekese mozgatja a levegőt, neki a haja is tisztább és az éneke is.
Kisvártatva a Fish! zenekar tűnik fel a színpadon „lakossági” gitárzenéjével. Ők akár lehetnének a Soerii és Poolek leghűebb tanítványai is mókázásban, ugyanis már itt is előkerül a strandlabda, guggolni kell és felugrani, majd egymásnak futni, de vigyázva. „Rockkoncert light” ez a javából, ahol a kisgyerekek sem sérülnek meg, és nem kell Donald kacsás tapasszal hazamenniük. Persze tán pont ez a könnyedség az, ami háromszor akkora tömeget vonz a színpadhoz, mint amire a megelőző vagy utána következő zenekarok képesek.
Ezután elvetemült törzsi táncba csöppenünk a fesztivál túloldalán. Nem ér bennünket meglepetésként a VHK látványa, hiszen részint a kedvükért siettünk le ide. Az őrült üvöltözésből lassan a másnapba, majd a sátorba hajlunk.
A másnap sem rejt kevesebb zenei élményt. Kezdetnek délután egy még a sörpadon ülő, mégis padlón fekvő módon részeg rocker saját felfogású számait hallgathatjuk végig, mellyel az ott szóló CD-t kíséri. Komoly figyelmet fordít arra, hogy egyetlen szövegrészlet se egyezzen. Közben a lábával topog és az asztalt üti, kicsit félünk, hogy ne a fejünk váljon kedvenc cintányérjává.
Közben már kezd is az Óriás a nagyszínpadon, a szakadt ruhás rock pár tucat embert vonz, nem nekik való terep és időpont ez. Egy tisztes méretű garázsban vagy klubban nagyot tudnak robbantani, de itt csak mérsékelt totyogást kapnak a napon állóktól és lelkes korsólengetést az árnyékban hűsölőktől. Feltűnnek azonban a 16-18 éves forma lányok, kik – mint az alacsonyan szálló madarak a vihart – a Hiperkarma koncert kezdetét jelzik. Mi meg továbbrebbenünk az Isten Háta Mögött koncertjére. Utána közösen éneklünk David Bowie ifjabb kiadásával a 30Y koncertjén, majd megint egy másik színpadon nevetünk Danko Jones trágár stand-upján, és élvezzük zseniális játékát és énekét.
Ezt egy rövidre tervezett, de annál hosszabbra nyúlt látogatás követi egy eldugott pultnál, melyet finom éllel csak villámbüfének nevezünk el. A pultos néni nagyon kedves, de szemmel láthatóan még nem hallott a koffein találmányáról, álmos kezekkel rakja elénk a precízen kimért itókát, közben lemaradunk majdnem az egész további műsorról.
A vasárnapi ébredés sem a madárcsicsergéstől hangos. Titkon tán mindenki arra vágyik, hogy úgy ébredjen, hogy egy biztonsági őr reggel 8-kor kettőt csap a sátrán és azt üvölti: „Iparkodjááá!!”. Szolgáltatásként kellene kínálni az ilyet, így sosem késne el az ember a munkából. Ki sem merünk nézni, egy gazdag szókincsű kopasszal nincs bátorságunk szembeszállni, hisz még ha elfutunk is, utánunk kiáltott választékos kifejezéseivel döngöl bennünket a porba. Gyors pakolás, és ugrás a Dankó Pistára, ezúttal van hely a IC-részen, de hazafelé zötyögve mégis arra gondolunk, Pistát inkább Jonesra cserélnénk.
origo.hu
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?
