Áltudományos show

Egyetemistaként kölcsönkaptam Egely György szamizdatként terjesztett első könyvét. Szórakoztatónak találtam, ezért elolvastam. Nem gondolom, hogy egyetlen józan gondolkodású olvasójából is kiváltott valaha ennél nagyobb hatást, és nem gondoltam volna, hogy több mint tíz év után még hallani fogok róla. Azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy az egyéniségében van valami, ami pozitív színezetet ad az általa képviselt ügynek. A kitartása elképesztő – engem bizonyos politikusokéra emlékeztet –, olyan emberé, akinek mindegy, hogy hányan követik, vagy hányan vetik el a nézeteit, olyan mélységes meggyőződéssel hisz magában, hogy nagy eséllyel győztesen kerül ki számos megmérettetésből. Ha azt mondjuk, hogy nem más, mint bukott kutató, aki a képességei jelentette korlátok elől az irracionalitásba menekült, akkor nem teljes a jellemzésünk, ugyanis a fenti meghatározás sok emberre igaz, akik nem váltak közszereplőkké.Egelyvel kapcsolatban valahogy nem az olyan embert megillető szánalom ébred bennünk, aki nem tudja feldolgozni a tényeket, hiszen nem a sötétben bolyongó magányos őrült, hanem éppen hogy a racionális elme nyelvén kommunikál. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége az, ami mindenki érdeklődését fölkelti. Ha a tudomány elkötelezett hívei vagyunk, akkor az alapvető értékrendünk támadóját látjuk benne, míg a tudományos gondolkodás megszerzéséért folyó küzdelem vesztesei vezérüket szeretnék látni benne, aki a pökhendi akadémikusságot támadja, mellesleg megadja a pempősített, könnyen befogadható tudást, amely az amúgy érdektelen többség kíváncsiságára is igényt tarthat.Egely a tudatlanságát tudományos külsőségekkel publikálja, eközben hivatkozik más áltudományos és tudományos művekre, ami egy tudományos publikáció esetében a tudomány koherenciáját erősítené. De mit okoz ugyanez egy áltudományos publikáció esetében? Egely szándékai szerint tanítását a tudományos hivatkozásokkal hitelesíti, ennek érdekében össze is mossa a hamis tanokat a tudományos eredményekkel, valamint szándékosan zavart kelt az utóbbiak értelmezésében, mintha csak ezt mondaná: látjátok, milyen érthetetlen és céltalan ez a tudománynak nevezett őrület, vegyétek hát az én közérthető dogmámat. Ennek a dogmának egyszerű és ősi vezérmotívuma a perpetuum mobile. A perpetuum mobile megalkotását célzó meddő erőfeszítésnek, csakúgy, mint az aranycsinálásra irányuló sikertelen kísérleteknek, könyvtárakat megtöltő írásbeli hagyatéka van. Mindkettő tudomány volt valaha, és mindkettő nagyban hozzájárult a tudomány napjainkban kialakult rendszeréhez, ma azonban helyük a tudomány- és kultúrtörténeti érdekességek között van.Amilyen régi az álfeltalálók igyekezete titkuk pénzért való terjesztésére, olyan régi a józan ész szülte cáfolata is: nincsen értelme az aranytojást tojó tyúkot árusítani a tojásai helyett. Mi a magyarázata az Egely György nevével fémjelzett tanok iránt mégis meglévő igénynek? Ha abból a közhelyből indulunk ki, hogy az áltudomány csak pótszer, akkor egyszerűbbé válik a válaszadás. Azt a kérdést kell föltennünk, hogy miért van szükség a tudományt pótló áltudományra?A tudománynak egy végső célja van: a természet megismerése. Ahogy a megismerés folyamatában a természet egyre összetettebbé válik kutató elménk számára, úgy válik szükségképpen bonyolultabbá a tudomány nyelvezete. A tudományt minél mélyebben elsajátítani annyit jelent, hogy a tudományos kutatás egymástól egyre távolodó részterületeit egyre bonyolultabbá váló közös nyelven leírni. Az erre irányuló erőfeszítés manapság már nem kifizetődő egy átlagember számára, pláne az után, hogy el is veszítettük a reményt a végső univerzális egyenlet megismerésére, amellyel az egész világot explicit módon le lehetne írni. A XX. század több nagy fizikusáról köztudott, hogy hittek a végső megismerésben, és mély válságként élték meg azt, hogy beigazolódott ennek lehetetlensége. Természetesen az egyszerű és lelkesítő célt fölváltották egyéb célok, mint az egyéni érvényesülés és a versengési vágy, vagyis a tudomány nem torpant meg, de a presztízse egyéb, itt nem részletezendő okokból is erősen csökkent. Ma is vannak azonban a tudománynak apró oázisai, ahol a racionális gondolkodás hívei cserélik ki gondolataikat a maguk és egymás örömére. Ezen fórumok egyike az interneten a HIX Tudomány című levelezési listája, ahol negatív visszhangot keltett a Magyar Nemzetben megjelent Egely-interjú.Nagy valószínűséggel a tudósokat régen ugyanúgy bőszítették a tudomány félremagyarázói, mint manapság, például Max Planck a századelőn egyik tudományos előadásában szót emelt a hamis tanok akkori terjesztői ellen.Miért káros az Egely-jelenség? Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy nem bánt senkit, működésével nem sérti a törvényt, hadd tegye. Ugyanúgy, ahogy a kultúrának, miért ne lehetne a tudománynak is vadhajtása, tömegigényt kielégítő show-műfaja, majd a felhasználó eldönti, hogy melyiket választja. Tömör megfogalmazásban: az Egely-show lényege illúziókeltés tudományos külsőségek alkalmazásával.Egy veszélyt azért hordoz a jelenség kritika nélküli elfogadása. A tudomány és a kultúra nem választható el egymástól. A tudomány mindig értékmérőként szolgálhatott a tiszta gondolatok szabatos, ellentmondásmentes megfogalmazása terén. Egy tudományos mű a helyes gondolkodás példázata. Ezért ha az áltudományos „ismeretterjesztés” hamissággal terhes stílusa a kelleténél nagyobb teret nyer, az sajnálatos hatással lehet az élet egyéb területeire is.