Kártalanítás örökkön-örökké

Soron kívüli tárgyalást kér Martha Nierenberg abban a perben, amelyet nagyapja, báró Herzog Mór Lipót egykori gyűjteményéhez tartozó műtárgyak visszaszerzéséért indított. A kérelem benyújtásának bejelentése előtt pár nappal Magyarországot pellengérre állító cikket közölt a The Wall Street Journal Andrew Princz tollából. A cikk a második világháborúban elrabolt műkincsek visszaadásának világszerte alkalmazott gyakorlatát állítja szembe a magyarországi Herzog-gyűjtemény ügyében folyó peres eljárással. Azzal tudniillik, hogy a magyar kormány fellebbezett a Martha Nierenberg javára első fokon hozott bírósági ítélet ellen.Hiába ítélt a felperes Herzog unoka javára első fokon a bíróság, elrendelve tíz festmény visszaadását, a kormány fellebbezett és a képek máig sem kerültek átadásra. A fellebbezést idén bírálják el – állítja a magyar Legfelsőbb Bíróságon mindenkinél tájékozottabb Andrew Princz. Úgy véli: „a magyar állam időhúzásra játszik, azt remélve, hogy a Herzog örökösök elhalnak vagy elvesztik érdeklődésüket.” Princz megfogalmazása szerint „Magyarországon nem érvényesül az a világszerte elismert szabály, hogy a vitatható módon megszerzett kulturális javak visszaadása erkölcsi kötelezettség”. A szerző a Herzog-gyűjtemény történetének ismertetése során kitért arra is, hogy az eredeti kollekció egyharmada vélhetően Oroszországban található. Andrew Princz úgy tudja: „Oroszország jelezte, hogy egyéni igénylőkkel folytatott restitúciós tárgyalásokat előnyben részesítené egy olyan volt második világháborús ellenféllel szemben, mint Magyarország.”A The Wall Street Journalban közzétett Princz-írás szerint „Magyarország nem halogathatja tovább a visszaadást, nem hivatkozhat a kommunista időkben hozott államosítási törvényekre”. Az amerikai üzleti lapban közölt írás előhangjául szolgált Martha Nierenberg ügyvédjének a minap a Magyar Távirati Irodán keresztül közzétett nyilatkozatának. Eszerint Varga Tamás ügyvéd a másodfokú eljárás soron kívüli elindítását kérte a Legfelsőbb Bíróságtól. A soron kívüli eljárást egyebek mellett a hetvenhat éves Martha Nierenberg életkorára hivatkozva kérte az ügyvéd.Martha Nierenberg még 1999 októberében indított polgári pert a magyar állammal és két közgyűjteménnyel – a Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Nemzeti Galériával – szemben. Az örökös tavaly első fokon megnyerte a pert, a visszakövetelt műtárgyak közül a bíróság ítélete szerint tíz műalkotásnak Martha Nierenberg a jogos tulajdonosa. Az egyik visszakövetelt műtárgyról már a per kezdetén kiderült, hogy az alperesek nem vitatják a követelés jogosságát. Munkácsy Mihály Krisztus mellképe című festményét vissza is kapta Martha Nierenberg.Kérdés, hogy ha jogilag mindvégig tiszta volt a Munkácsy-kép tulajdonjoga, miért volt szükség a perre, arra, hogy Martha Nierenberg hozzájusson jogos örökségéhez?A műalkotást egyébként – védett képről lévén szó – Martha Nierenberg nem viheti ki az országból, határozatlan idejű letétként továbbra is a Nemzeti Galériában őrizteti. Martha Nierenberg a festményt értékesítheti, ez esetben azonban a magyar államot elővásárlási jog illeti meg. Egy festményről – John Opie Női képmás című alkotásáról – viszont az derült ki a per során, hogy a magyar állam elbirtoklás jogcímen megszerezte tulajdonjogát. A magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság fellebbezett az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság döntése ellen, a végső szót a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani. Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum igazgatója a perrel kapcsolatban kijelentette: a magyar államnak joga és kötelessége, hogy a tulajdonosi érdekeit a független magyar bíróság előtt megvédje. Elmondta: az 1934-ben elhunyt Herzog Mór öröksége három gyermekére, Istvánra, Andrásra és Erzsébetre szállt. A tulajdonjog tisztázásánál gondot jelent, hogy nem lehet pontosan tudni, miként oszlott meg a Herzog-gyűjtemény a testvérek között.A kutatások szerint a legtöbb műtárgy Herzog András tulajdonába került, ő 1939-ben elvált feleségétől, Pallavicini Máriától, akinek két gyermeke született ebből a házasságából. Herzog András 1943-ban eltűnt az orosz fronton, Pallavicini Mária pedig később Bethlen Istvánhoz ment feleségül, „hozományként” a Herzog-gyűjtemény tulajdonukban lévő részét is bevitte a házasságba. Bethlenék a zsidóüldözés idején 1944-ben elrejtették a műkincseket a Herzog család egyik gyárának pincéjében, ám a rendőrség – vélhetően egy feljelentésnek „köszönhetően” – megtalálta, és a zsidó vagyonnak számító festményeket Eichmann „gyűjteményébe”, azaz a náci vezér főhadiszállására szállították, ahonnan azután a zsidóktól rabolt többi műkinccsel együtt a müncheni művészeti gyűjtőközpontba kerültek.A Herzog-gyűjtemény egy másik része a Zsidó Kormánybiztossághoz került, amelyet a kormányzat 1944-ben vonattal Nyugatra menekített a Vörös Hadsereg elől. Ezt azután 1945-ben az amerikaiak visszaadták Magyarországnak, az Eichmann által kiszállított műalkotásokat viszont az oroszok hadizsákmány gyanánt foglalták le és szállították ki a Szovjetunióba. Ezek visszaadásáról – több kormányszintű tárgyalás ellenére – mind a mai napig nem sikerült megállapodni az oroszokkal.A második világháború befejezése után az 1945-ben visszakerült műkincseket visszaszolgáltatták – idézi fel a történéseket Mojzer Miklós –, 1946-ban a Herzog-gyűjteményhez tartozó műtárgyak is visszakerültek a Magyarországon élő Herzog család tagjaihoz. Csakhogy a képeket annak ellenére külföldre csempészték Bethlen Istvánnéék, hogy már akkor védettek voltak, vagyis az országból történő kivitelükhöz engedélyt kellett volna kérni. A csempészet miatt büntetőeljárás is indult 1946-ban – vagyis akkor, amikor már sem zsidóüldözés nem volt az országban, és még a kommunisták sem kerültek hatalomra –, amely 1950-ben jogerős ítélettel elrendelt teljes vagyonelkobzással zárult.A jogerős ítélet a kiskorú Herzog András gyermekére nézve is hátránnyal járt, akit annak ellenére fosztottak meg örökségétől, hogy a bűncselekményben nyilvánvalóan nem vett részt. A Herzog- vagyon másik örököse, Herzog István 1944-ben úgy próbálta megmenteni a rá eső örökséget a Zsidó Kormánybiztosság elől, hogy egy szerződéssel nem zsidó feleségének, Kiss Ilonának ajándékozta, aki 1945-ben a képek jelentős részét ugyancsak kicsempészte az országból. Ez az ügy is büntetőeljárással végződött és a Magyarországon maradt műtárgyak elkobzásával. Ezzel az ítélettel szemben is jogosak lehetnek a kétségek, ugyanis Herzog Istvánt – egyes források szerint az élete megmentése érdekében elmegyengeségre hivatkozva – 1944-ben gondnokság alá helyezték. Vagyis a felesége által elkövetett csempészet bűncselekménye miatt fosztották meg vagyonától a gondnokság alatt álló Herzog-örököst. A teljes vagyonelkobzás ítéletét a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.A kicsempészett műkincsek között olyan értékes festmények szerepeltek, mint El Greco Angyali üdvözlete, Goya Ivók című festménye, vagy Giovanni Battista Tiepolo Aeneas megdicsőülése, Philip de Konninck Táj című alkotása és további 80 hasonló értéket képviselő alkotás. Az ilyen nemzeti kincsnek számító műalkotások csempészete egyébiránt világszerte bűncselekménynek számít.Martha Nierenberg édesanyja, Herzog Erzsébet és férje, Weis Alfonz – mint arról a Népszava beszámolt (2000. április 22.) – az SS tárgyalóküldöttségével kötött megállapodásuknak köszönhetően 1944-ben német engedéllyel elhagyhatták Magyarországot. A menekülés ára a csepeli Weis Manfréd Művek a náciknak való értékesítése volt. Herzog Erzsébeték 1945 után nem tértek vissza Magyarországra, ezért a tulajdonukat képező műtárgyakat nem kaphatták vissza. Herzog Erzsébet festményeit előbb letétként őrizte a Szépművészeti Múzeum, majd 1954-ben állami tulajdonba vette.Martha Nierenberg most egyebek mellett három Munkácsy-képet és Anthonis van Dyck, Gustave Courbet, Alonso Cano, valamint id. Lucas Cranach egy-egy alkotását követeli vissza. Ez utóbbi művész alkotása különös módon az Államvédelmi Hatóság birtokában is volt egy időben. Id. Cranach Az angyal híradása a pásztorokhoz költözött Joachimnak című festménye talán éppen a Herzog-perben korábban ügyvédként fellépő egykori ÁVH-s ezredes, Bauer Miklós szobájának falán lógott. (Mint ismert, Bauer Miklós csak nemrégiben vált ki az SZDSZ-es honatya, az Eörsi Mátyás nevével fémjelzett ügyvédi irodából.)A kalandos utat bejárt Cranach-festmény egyébként a Szépművészeti Múzeum tulajdonába a belügyi tárca ajándékaként került. Csakhogy az „államosított” festmények közül hétért a magyar állam egyszer már kártérítést fizetett Martha Nierenberg édesanyjának, Herzog Erzsébetnek – emlékeztet Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. A kártalanítás egy 1973-ban kötött magyar–amerikai vagyonjogi egyezmény alapján történt. Herzog Erzsébet 1959-ben készített igénybejelentése alapján az Egyesült Államok külföldi igényeket rendező magyar–amerikai közös bizottsága Herzog Erzsébet követelését 210 ezer dollárra értékelte, aki ezt az összeget kamatostul meg is kapta.Mojzer Miklós elmondta, hogy Herzog Erzsébet egészen az 1992-ben bekövetkezett haláláig magára nézve kötelező érvényűnek fogadta el a kártalanítást biztosító vagyonjogi egyezményt, a végrendeletében sem utalt arra, hogy Magyarországgal szemben bármilyen követelése is lenne. A két állam által kötött vagyonjogi megállapodást egyébiránt minden igény „teljes és végleges rendezésére” kötötték, így a szerződés kiterjedt a Magyarországon államosított, kisajátított vagyontárgyakra is. A kártalanítást ezzel a szerződő két állam rendezettnek tekintette. A magállapodásban kimondták azt is, hogy ha újabb igény merülne fel, akkor az állampolgárság szerinti kormányhoz utasítják az igénylőt.A Herzog unoka 1996-tól titkosan egyezkedett a Magyar Bálint vezette művelődési tárcával (HVG, 2000. október 28.). Az örökösnő azt ajánlotta, hogy a műtárgyak értékének 60 százaléka jusson a családnak, a maradék 40 százalék pedig a magyar államnak. Ezt az ajánlatot azonban Magyar Bálint miniszter elfogadhatatlannak tartotta, mivel úgy vélte: nem lehet megállapítani, hogy a kérdéses műtárgyakhoz a magyar állam jogszerűen vagy törvénysértően jutott-e.Martha Nierenbergék sem lehettek teljesen biztosak követelésük jogosságában, hiszen előbb harminc, majd húsz, végül tizenkét képre nyújtották be igényüket. A később perben követelt festményekről a Herzog-ügyben ügyvédként eljáró Bauer Miklós a Figyelőnek egy évvel ezelőtt kijelentette: az a legszerényebb számítások szerint is 500 millió és 1 milliárd forint közé esik.Az üggyel a The Wall Street Journalban a közelmúltban megjelent sommás, Magyarországot elmarasztaló írást megelőzően 1997-ben a New York Times is foglalkozott a Herzog-gyűjtemény ügyével olyan megközelítésben, mintha Nierenberg asszony egész Magyarországot állította volna kihívás elé.Martha Nirenberget a Népszava értesülése szerint (2000. április 22.) meghallgatta az Egyesült Államok képviselőházának banki és költségvetési bizottsága is. Martha Nierenberg e bizottság előtt azt mondta: „A magyar kormánynak el kellene ismernie, hogy az elrabolt műtárgyak visszajárnak egykori tulajdonosaiknak. A kormánynak el kellene ismernie, hogy birtokában tart ma még ismeretlen számú olyan alkotást, amelyeket zsidóktól raboltak el.” Constance Lowenthal, a zsidóktól elrabolt műtárgyak visszaszerzését segítő bizottság igazgatója szerint „Martha Nierenberg pere nem a pénzről szól. Sokkal inkább arról a harcról, hogy a folt eltűnik-e, amely bemocskolja a magyar kormányt, amiért nem adja vissza több mint fél évszázad múltán sem, a nácik által elrabolt műkincseket”. Mindez a magyar állammal 1973-ban Herzog Erzsébet kártalanításáról is szóló teljes és végleges vagyonjogi nemzetközi egyezményt kötő Egyesült Államok képviselőházában hangzott el. A zsidóktól elrabolt vagyon visszaszerzését segítő bizottság ügyvédje még durvább kijelentésre ragadtatta magát: „Akkor, amikor Németország, Franciaország sok más államhoz hasonlóan igyekszik eleget tenni morális kötelességének és visszaszolgáltatni az értékeket, az, hogy valaki megpróbálja ezeket megtartani, nem más mint kísérlet arra, hogy beteljesítse azt, amit Eichmann elkezdett.”Vagyis, amikor Magyar Bálint a titkos tárgyalások befejeztével nem adta vissza azokat a műkincseket, amelyek szerinte is jogszerűen kerülhettek a magyar állam tulajdonába, avagy amelyek után egyszer már teljes és végleges vagyonjogi egyezmény alapján kártanítást fizetett az állam, akkor szegény Magyar Bálint is „beteljesítette azt, amit Eichmann elkezdett”.Egyébként Martha Nierenberg megenyhült, amikor a magyar bíróság szinte teljes egészében neki adott igazat elsőfokú ítéletében. Örömét fejezte ki, hogy „a jelenlegi magyar kormány ideje alatt (sic!) a bíróság szabad és független, és hozhat ilyen döntést az állammal szemben”. Sőt Martha Nierenberg háláját fejezte ki azért is, hogy egyáltalán lehetségessé vált az, hogy Magyarországon magánszemély pert kezdeményezzen az állammal szemben. A hála és az öröm azonban nem tartott sokáig. Amint a magyar állam nevében jogállamban egyáltalán nem szokatlan módon fellebbezni mert a két közgyűjtemény és az állam, az öröm és a hála szertefoszlott.A magyar múzeumoknak egyébiránt már 1999 őszén „tele volt a hócipője” a Herzog-gyűjtemény ügyével. Horváth György, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója több ízben is kifakadt – a képek teljesen jogosan vannak a magyar állam tulajdonában. Az ügy arról szól, hogy egy ügyvédet pénzszerzés céljából megbízta egy perrel – fejtette ki véleményét az igazgató (Napi Magyarország, 1999. október 8.). Míg egy másik alkalommal ironikusan csak annyit jegyzett meg: „csodálatos, hogy a magyar médiában úgy jelenik meg a Magyar Nemzeti Galéria, mintha lopott tárgyak tárháza lenne.”A Legfelsőbb Bíróságon nem találják a Martha Nierenberg soron kívüli eljárást kérő indítványát. Az ilyen kérelmeket a beérkezést követően általában nyolc napon belül bírálják el – tudtuk meg a Legfelsőbb Bíróság főtitkárságán. Mód van arra is, hogy méltányossági alapon, például a felperes idős kora miatt tárgyalják meg az ügyet soron kívül. Lomnici Zoltán, az LB főtitkára elmondta: ez a döntés az eljáró bírói tanács kompetenciájába tartozik. A Legfelsőbb Bíróság leterheltsége miatt általában a soron kívüli ügyek tárgyalására is hat-nyolc hónapot kell várni.Egy okot mi is fel tudunk hozni a soron kívüli tárgyalás elrendelésének alátámasztására. Az ország érdeke, hogy mielőbb jogerősen befejeződjön az ügy. Hogy minél kevesebb, az országot pellengérre állító cikk közlésére teremtsen alkalmat a jobb sorsra érdemes Herzog-gyűjtemény.