Felemelik fejüket a perzsa nők

Perzsia nem része a mesés Arábiának, még ha ugyanazt az Istent imádja is, és ezért gyakran veszik egy kalap alá vele, a négyezer éves kultúrájukra roppant büszke perzsák nagy sérelmére. Ezt igazolják a nők helyzetében, megítélésében szemmel láthatóan kirajzolódó különbségek is.Az iszlám nem nőellenes, vallják Iránban. Ebben lehet is némi igazság, hisz Mohamed próféta számára éppen jómódú kereskedő felesége tette lehetővé, hogy a vallásalapításnak szentelje minden idejét. Amikor 1400 évvel ezelőtt létrehozta az első iszlám kormányzatot Medinában, a nőknek is adott választójogot. A baj tehát nem Mohamed tanításaival van, hanem azzal, hogy azokat nagyon sokan és sokféleképpen magyarázzák.Hogy mekkora eltérés lehet a Próféta tanításainak különféle értelmezései között, arra talán a legszemléletesebb példa a nők helyzete Iránban és egyebütt a mozlim világban. Kezdjük talán az öszszevetést a hasonlóságokkal. Irán nevének hallatán legtöbbünknek Európában a militáns, terjeszkedő iszlám jut eszébe, és sötét varjakként fekete lebernyegbe burkolt nőtársaink a sivatag izzó homokján. Ha ebben némi hasonlóságot vélünk felfedezni az arabokkal, igazunk is van. A női testet tetőtől talpig beborító lepel valóban kötelező, de más mozlim országoktól (mint például Szaúd-Arábia vagy a tálibok uralta Afganisztán) eltérően a vallási előírások iráni értelmezői szerint az arc szabadon hagyható! Az elterjedt vélekedéssel szemben az egész testet beborító ruhadarab több színben és fazonban is kapható, hozzáillő kendővel, a csábító női hajzat eltakarására. A csador, vagyis a fekete lebernyeg, amelynek viselete kétségkívül a legelterjedtebb, nem túl esztétikus és nem is praktikus viselet, s nem csak az időjárás miatt. Irán nagy részének éghajlata szélsőséges, télen nagyon hideg, nyáron nagyon meleg, a bőségét tehát az is indokolja, hogy télen jól alá kell öltözni. Nagy hátránya viszont, hogy nincs összevarva, s az illem úgy kívánja, hogy viselője egyik kezével finoman összecsippentse az álla alatt.A fentiektől eltekintve az iszlám köztársaság kormánya támogatja, hogy a gyengébb nemhez tartozó állampolgárai egyéb vonatkozásban kiteljesítsék képességeiket és megvalósítsák önmagukat – feltéve, ha valaki nem a sztriptíztáncosi hivatásra érzi magát egyedül alkalmasnak –, így például ösztönzi a testedzést és a különböző sportokat. A szigorú öltözködési előírásokat, amennyiben a testedzés nyilvános helyen történik, azonban ebben az esetben is be kell tartani. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy belássuk, mennyire behatárolja ez az iráni atlétanők indulásának esélyeit egy nemzetközi versenyen. Tiszteletre méltó azonban, hogy ez az apróság mégsem szegi kedvét iráni nőtársainknak, s nem riadnak vissza például egy kis kocogástól vagy kerékpározástól csadorban! A lepel tehát kötelező, de az minden nő magánügye, hogy mi van alatta. Mivel a legfelső réteg adott, a tehetősebb iráni és arábiai nők sokkal többet tudnak költeni alsóneműre, aminek káprázatos választéka található meg az iráni főváros üzleteiben is. A szigorú öltözködési előírások egyébként is csak a nyilvános helyen (például utcán) való megjelenésre vonatkoznak, egy magánház falai között akármi, sőt, akár semmi, is viselhető. Arábiai sorstársaikhoz hasonlóan az iráni nőket is korlátozzák abban, hogy kinek a társaságában jelenhetnek meg nyilvános helyen: csakis olyan személy lehet, akiről hatósági felszólításra okmányokkal tudják bizonyítani, hogy a hozzátartozójuk. Férfiak és nők külön ajtón szállnak fel a buszra, külön úsznak stb. A legmarkánsabban a férfiak abban különböznek, hogy európai módra öltözködnek, rájuk csupán a nyakkendő tilalma érvényes. Mindezek elviselése azonban szokás dolga, ami abból is látszik, hogy a külföldi nőket jobban feszélyezi, mint a helybelieket.A törvény egyszerre két feleséget engedélyez Iránban az igazhitűeknek, a második frigy azonban szigorú anyagi feltételekhez kötött: külön lakást kell biztosítani a második asszonynak stb. A feleségért a vőlegény fizet az ara családjának, s a menyasszonypénz visszajár, ha a frigy nem jön létre vagy válásra kerül sor. Válni a férfiaknak Iránban is könnyebb, mint a nőknek, de sok más mozlim országtól eltérően az asszonyoknak is joguk van kérni a házasság felbontását. A nőt azonban bontóperekben, ahogyan egyéb bírósági ügyekben is nem illeti meg az ártatlanság vélelme, legalábbis a gyakorlatban. Gyermekelhelyezési vitákban ritkán születik döntés az anya javára, amint erről „A lányom nélkül soha” című könyvből a világ tudomást szerezhetett. Miközben a nőnek házastársával szemben nem sok szava van, annál nagyobb a befolyása fiúgyermekeire. Számukra a család gondosan kutatja fel a kívánatos feleséget. Ebben élen jár a házasulandó anyja, hiszen a menyén vehet majd elégtételt mindazon sérelmekért, amiket fiatalaszszonyként el kellett viselnie. A férjek kiválasztásával sokkal kevesebbet vesződnek. Ez azonban többnyire minden patriarchális társadalomban így van, példákért nem kell Iránig elmenni, elég elutaznunk Európa déli, délkeleti csücskébe.Ettől eltekintve azonban az iráni nők valóban sokkal kedvezőbb helyzetben vannak arab országokbeli társnőiknél az élet olyan fontos területein, mint az oktatás és a munkavállalás. Például nemcsak autót vezethetnek, hanem alkalmasint gyárat is. Az 1979-es iszlám forradalom után, amely más ideológiai alapon, de szocialisztikus társadalmi berendezkedést alakított ki, az egymást váltó kormányzatok nagy súlyt helyeznek az oktatásra, az írástudatlanság felszámolására. Míg 1976-ban 35,5 százalék volt az írni-olvasni tudó nők aránya, 1991-re 67,1 százalékra emelkedett. Csökkenőben van a különbség a férfi és nőhallgatók számaránya között az egyetemeken. Azokon a pályákon, amelyeket Európában is hagyományosan „női” pályának szokás nevezni (például a tanári vagy az orvosi, illetve az egészségügyi) a két nem aránya csaknem megegyezik: így az orvostanhallgatók 45 százaléka volt nő az 1993/94-es tanévben. A felsőoktatásban dolgozó nők száma csaknem megkétszereződött 1987 és 1993 között. Az alsó, illetve középfokú oktatásban részt vevő tanárok fele nő.A törvény szerint nem különböztethetők meg a női és férfi munkavállalók, a munkahely azonban kevés, a munkanélküliségi ráta 25 százalékos. Különösen a szakképzettséggel nem rendelkező nőknek nehéz munkát találni, illetve a fiatalok, a 15–29 éves korosztályból vannak a legtöbben munka nélkül. Tekintettel a magas népszaporulatra, ez a probléma súlyosbodni fog. A magasabb szintű szakképesítéssel rendelkezők számára azonban nem gond az elhelyezkedés. A legtöbb állást a nők számára az utóbbi évtizedben a szolgáltatások kínálták, ebből a jótéteményből azonban főleg a városlakók részesültek. A vállalkozás, hivatalosan legalábbis, nem a férfiak kizárólagos joga, az ehhez szükséges kölcsönök mindkét nem képviselői számára egyaránt hozzáférhetők. A falusi nők közül azonban vajmi kevesen gondolnak arra, hogy saját lábukra álljanak. Az iparban dolgozó nők száma az iraki háború nyomán bekövetkezett gazdasági megtorpanás miatt drámaian lecsökkent, majd 1991-től ismét lassú növekedésnek indult. A legtöbb mozlim, legkivált arab országtól eltérően azonban Iránban vállalatvezetői posztokon is találunk nőket, s a kormány igyekszik ösztönözni számuk növekedését középvezetői szinten.A legnehezebben bevehető „bástyának” a politika tűnik, hisz a 270 fős parlamentben mindössze 9 képviselőnő van. Ez a szám azonban kétszeres növekedést jelent az előző kormányzati ciklushoz képest, s egyre több nő pályázik politikai posztokra. Olyannyira, hogy az idén megrendezésre kerülő választásokon a gyengébb nem egy képviselője is versenybe száll az elnöki bársonyszékért. A 41 éves Farah Koshravi egyedül álló dolgozó nő, magiszteri fokozattal rendelkezik üzleti tervezésből és vezetésből. Annak idején a meglehetősen népes női szavazótáborból sokan szavaztak Mohammad Hatamira, aki azonban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert túlságosan fontolva haladónak bizonyult az ígért reformok megvalósításában. Ha ennek a választói tömegnek egy része most Koshravihoz pártol, az első fecske, illetve az első nő tisztes eredményt érhet el a választáson. A győzelemre azonban vajmi kevés az esélye, hiszen abba a helybeli pénzügyi hatalmasságoknak, a Bazárnak, és a papságnak is komoly beleszólása van. Márpedig annak idején az iszlám forradalmat kirobbantó erők – a Bazár, a konzervatív klérus, az anti-imperialista baloldal és a nyugati típusú fogyasztói társadalomban csalódott iráni értelmiség – összefogásának egyik alappillére (vagyis az a kérdés, amelyben legkönnyebben egyet tudtak érteni) éppen a feminizmusellenesség volt. Kérdés, hogy ennyi év múltán képesek-e, és főként hajlandóak-e a különbségtételre a feminizmus vadhajtásai és az ország hatalmas energiatartalékát jelentő nőtársadalom jogos követelései között.