Jelenleg nincs hiteles szociáldemokrata erő Magyarországon, a történelmi eszme kritériumainak nem felel meg egyik párt sem – hangzott el a Van-e hiteles szociáldemokrácia? című konferencián tegnap a budapesti Kossuth Klubban. Kulcsár Péter szervező a Szociáldemokrácia vitatott öröksége című kötet szerkesztője úgy vélekedett, hogy azok az erők, akik felelősek a szélsőséges privatizáció végrehajtásáért, akik meggyengítették a szociális védőhálót, nem tekinthetők az eszme letéteményeseinek. Megjegyezte, hogy 1989-től nem kaptak új erőre a demokratikus történelmi eszmék. Andor László, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense szerint az MSZP nem felel meg a szociáldemokrácia kritériumainak, a többi baloldali párt pedig nem elég szervezett, nem rendelkezik megfelelő tagsággal. Hozzátette: a szociáldemokrácia nemzetközi téren is válságba került, a Szocialista Internacionálé pártjai nagyrészt feladták eredeti célkitűzéseiket.A konferencián elhangzott az is, hogy Magyarországon – a korábban tanultakkal ellentétben – nem a marxista ideológia megjelenésének idejében alakult ki a szociáldemokrácia, hanem már előbb, az 1860-as években.
A Szociáldemokrata Párt nevében Sztankovánszki Tibor elnök feljelentést tett Schiller László ellen, aki szerinte jogtalanul nevezi magát a baloldali párt új vezetőjének. Schiller László, aki korábban részt vett a Korda-villában tartott öszszejöveteleken is, néhány hete – többedmagával – leváltotta az SZDP elnökségét. Pártelnöknek választották meg a kifogásolt kongresszuson, s megalakították a Szociáldemokrata Unió nevű, négy szervezetet tömörítő választási szövetséget.