A tudatos képeslapgyűjtés nálam több mint öt évtizede tart. Ezt a Budafoki úti lakást, ahol most beszélgetünk, 1945 januárjában bombatalálat érte. Egyetlen karosszék és egy dobozkában az anyai és apai ági nagyapáimnak a levelezése maradt meg, melyek többsége képes levelezőlapokon történt – idézte emlékeit Gyökér István.
A műszaki egyetem elvégzése után kezdett a főváros épületeivel foglalkozni, és akkor kezdte a régi budapesti képes levelezőlapokat keresni a trafikokban. Elsősorban azokat, amelyek az ostrom előtti állapotokat tükrözték. Az öreg trafikos nénik mindig kérdezték is tőle, hogy minek vásárol régi lapokat, hiszen az azokon lévő épületek mind romba dőltek. Ő mégis megmaradt ezeknél. Nemcsak Magyarországról, hanem az egész világról gyűjtötte a képeslapokat.
Gyökér István számtalan témában gyarapította gyűjteményét, csak a témák felsorolása öt sűrűn gépelt oldalt tesz ki. Íme néhány példa a különleges gyűjteményből. „Csók-küldemény” az I. világháború idejéből, amikor „százezer csókot” küldött a szép honleány a frontra, és többek között ezt kérte szíve választottjától: „Kérem ezen csókokat nekem mielőbbi találkozásunkkor személyesen visszaadni!” Még az a kis kocka is be volt jelölve, ahová a csókokat a képeslapon el kellett helyezni. Vagy egy másik különlegesség: Richard Strauss-hetet rendeztek 1910-ben Münchenben, erre invitál egy szép hölgyet – minden bizonnyal Salomét – ábrázoló képes levelezőlap. Nem minden lap készült papírból: a gyűjteményben akad plüssből készült olasz levelezőlap is a harmincas évekből. Képeslapok tömege látható a régi székesfőváros legszebb középületeiről, tereiről, hídjairól; olyan városrészekről – Tabán, Alsóvíziváros, Óbuda –, amelyek azóta eltűntek, vagy helyükön lakótelep épült. Ez már építészet- és várostörténet.
Viszonylag sokan gyűjtenek képeslapokat – folytatta Gyökér István. Szombathelyen működik a Képes Levelezőlap Gyűjtők Egyesülete, amelynek ő is tagja, s találkozóikra is eljár.
Olykor kiállításokra is elviszi kincseit, mert szerinte minden gyűjtemény nemesebb célja az, hogy a nagyközönségnek is bemutatható legyen. Azonban ma már egy kiállítás igen költséges mulatság. A tablók, az üveglapok, a kiállítási lapok, a fotók sokba kerülnek.
Gyökér István nem kis büszkeséggel számol be arról, hogy a gyűjtemény védelme érdekében öt társával megalakították a Budai Magánmúzeum Alapítványt. Ugyanis szomorúan tapasztalták, hogy ismeretségi körükben sok idős ember halála után a hagyatékok, a gyűjtemények milyen könynyen szétforgácsolódtak. Az üzérek és hiénák martalékává vált egy-egy különösen értékes könyv- vagy képzőművészeti ritkaság. Ezért is hoztak létre egy nyitott alapítványt, bárki csatlakozhat hozzájuk. A közel 150 ezer darabos gyűjteményből mintegy húszezer duplikátum, azokkal a gyűjtők körében cserélgetnek. Éppen a cserekollekcióból került elő egy különlegesség: a század elején húsvéti üdvözletként küldte egy hölgy a képes levelezőlapot úgy, hogy a nyuszik közé benyomtatták az ő fényképét is. Gyökér István szerint ez az időszak volt a képeslapok kiadásának fénykora.
Ma más a helyzet. Legalábbis Gyökér István szerint. Persze nem akarja minősítgetni a Váci utcában állványokról árult lapokat. Azok csalogató városképek, de nem képes levelezőlapok. Ugyanis a valósághoz vajmi kevés közük van. És ez még mind semmi, divatba jöttek az erotikus, majdhogynem pornográf lapok. Sajnos, ez világjelenség – méltatlankodott. Egy másik, általunk nagyon megvetett irányzat az úgynevezett osztott képeslap. Nemrég egy vidéki városból érkezett hozzá egy ilyen, amelyen a település emlékművének a kontúrjait lehetett csak látni, de a szobor talapzatának feliratát még nagyítóval sem tudta elolvasni.
Egy század eleji képeslap ma annyit ér, amennyire becsülik. Van, aki a kezébe veszi, és azt mondja, hogy értéktelen. Más viszont elmegy az árverésre, és magas árat fizet érte. A hajdan filléres képeslapokért több ezer forintot is adnak. Ma már a harminc évvel ezelőtti lapok is kordokumentumnak számítanak – állította a gyűjtő.
Extázis Szolnokon: pokoli hőségben vágott vissza Romániának a magyar válogatott
