Vadludak

A hűvös novemberi éjszakára ébredő reggelen vadludak szállnak a Duna fölött. Százával gyülekeznek, fölfelé szárnyalnak, majd hosszan elnyúló sorokba rendeződve indulnak délnek a bágyadtan kelő nap fényében. A budai partról nézzük a lendületesen szárnyaló madarakat, amint felvenni igyekeznek a követési távolságot és kanyargó-hullámzó soraik V alakzatban egyesülnek. Egy-egy lemaradó egyedül vagy párban siet utánuk, csatlakozni a menethez. Az Ördögárok torkolatánál lakmározó kövér sirályok érdeklődve forgatják a fejüket az Erzsébet híd fölött elvonuló hadoszlopokra. Ők maradnak.
Itt maradnak télire a Tabán fái közt az utóbbi időben egyre magabiztosabban sétálgató szürke dolmányos varjak is – a városban sokkal könnyebben átvészelik a hideget, előbb jutnak táplálékhoz a Rácz-fürdő előtti parkoló szemeteskosaraiból, mint a jeges-havas földeken. Vadászok sem ölik őket, mint dúvadakat. A minap Szepesi Attila sorolta itt, a Kopogtató rovatban, hányféle téli madárvendége van a fővárosnak: kormoránokról, bütykös hattyúkról, fekete kercerécékről, vöcskökről és más búvármadarakról írt, akik a Vizafogó, a téli kikötő és az Óbudai-sziget nyugalmában töltik el a fagyos hónapokat. Így van ez a Lágymányosi-öböl táján is: a kelenföldi hőerőmű közelében madárcsaládok telelnek át és a budai hegyvidék erdeiben egész átvonuló madársereg időzik biztonságban.
De vissza a kedves vadludakhoz! A Nobel-díjas biológus, Konrad Lorenz a Bécs környéki Duna-szakasz ártéri ligeteiben élő nyáriludak egyéni és társas viselkedésének tanulmányozásából kiindulva az állati magatartástan, az etológia tudományának megalkotásáig jutott el. Megfigyelései nyomán feltárult e szépséges madarak rejtelmes világa, hallatlan intelligenciája. És aki látta a televízióban az immár jó pár éve vetített rajzfilmsorozatot Nils Holgerson csodálatos utazásáról, soha nem felejti el Mártont, a bölcs vadludat, és messzire költöző társait.
Márton napja közeledik (szegény háziludak, pecsenyekacsák és -libák vészkorszaka), s a hideg évszak beköszönte előtt elhagyják a mi városunkat is a költöző madarak. Szomorú a búcsú látványa, de ők jobban tudják nálunk, mi a teendőjük. Jövő tavasszal visszatérnek és velünk laknak a városban, a nagy folyó mentén. Hogy ne maradjunk végképp magunkra, betonból, kőből, vasból és üvegből alkotott világunkban.