A Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mindig azon a véleményen volt, hogy el lehet oszlatni a véleménykülönbséget, s ezért igyekezett minél szorosabb kapcsolatot fenntartani mindkét kormánnyal a tárgyalások során. Az egyetértési nyilatkozat ezért egyben az RMDSZ érdeme is, mi több, az külön ki is tér a szervezet szerepére a kedvezménytörvény alkalmazása kapcsán – mondta Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke lapunk kérdésére válaszolva ugyanakkor kijelentette, hogy értetlenül figyeli a munkavállalás kérdése körül Magyarországon kialakult vitát, hiszen a megállapodás tartalma nem fogja lényegesen befolyásolni a magyarországi munkaerőpiacot, mivel csak idénymunkáról van szó. Tagadhatatlan, hogy kompromiszszum született az ügyben, ám a státustörvény lényege nem csorbult – korábban kétséges volt, hogy alkalmazhatják-e egyáltalán, most ez már bizonyossá vált.
Markó úgy véli, hogy Romániában általános megkönnyebbüléssel fogadták az egyetértési nyilatkozat aláírásának hírét, hiszen már izgatottan várják a törvény életbelépésének január 1-jei dátumát, s immár lehetővé vált annak alkalmazása is.
Kérdésünkre, hogy az egyetértési nyilatkozatban szereplő, a magyar igazolvány kiadásának eljárására vonatkozó szabályozások (csak a Belügyminisztérium, a magyarországi közigazgatási hivatalok, illetve a magyar külképviseletek vehetnek részt ebben) korlátozzák-e az RMDSZ szerepét, Markó azt válaszolta, hogy nem módosítják azt. A velencei bizottság ajánlásaival egyetértésben az RMDSZ korábban sem az ajánlás, hanem az információadás, az objektív kritériumok híve volt. Nincs változás az előkészületekhez képest abban sem, hogy az RMDSZ, illetve a magyar egyházak, civil szervezetek tagságáról bizonylatokat szolgáltatnak, miként azt az egyetértési nyilatkozat is nevesíti.
Izraeli hadsereg: Megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
