Újdelhi két-három napon belül befejezi erői összevonását az indiai–pakisztáni határ övezetében, és ezt követően a hadsereg készen áll bármilyen eshetőségre – jelentette ki tegnap az indiai védelmi miniszter. George Fernandes hozzátette, hogy a katonai lépésekkel párhuzamosan India nagy erőfeszítéseket tesz a tárgyalásos megoldás érdekében.
A két ország több évtizedes viszálya decemberben vált különösen feszültté azt követően, hogy december 13-án fegyveres támadás érte az újdelhi törvényhozás épületét, s 14 ember (köztük az öt merénylő) életét vesztette az azt követő tűzpárbajban. Újdelhi azzal vádolja Pakisztánt, hogy a támadók pakisztáni területen kaptak kiképzést és fegyvert. Washington ugyancsak tegnap terroristának minősített szervezetek közé sorolt két kasmíri csoportot, amelyek Újdelhi szerint felelősek a parlamentnél elkövetett merényletért.
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára és Colin Powell amerikai külügyminiszter egyaránt sürgette India és Pakisztán vezetőit, hogy tegyenek intézkedéseket a két ország közötti feszültség csökkentésére. Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter ennek ellenére azt hangoztatta, hogy „a tárgyalások pillanatnyilag nem indokoltak és nem is lehetségesek”. Az újdelhi kormány bizottsága tegnap újabb szankciókat jelentett be Pakisztánnal szemben, amelyet azonnal követett a pakisztáni válasz. A szankciók értelmében a szemben álló országok légitársaságainak gépei január elsejétől nem használhatják a másik állam légterét, és felére csökkentik a két ország diplomáciai képviseletének létszámát a másik országban.
Az India és Pakisztán között kirobbant feszültség pakisztáni vélemény szerint nem torkollik majd atomháborúba – vélte a pakisztáni elnök szóvivője tegnap Iszlámábádban. Szakértők szerint ugyanakkor ha egy újabb indiai–pakisztáni háborúból hagyományos fölényével újra India kerülne ki győztesen, Pakisztánban felmerülne a kérdés, bevessen-e atomfegyvereket – írja a dpa.
Eközben a nap folyamán legkevesebb 22 személy vesztette életét az indiai Dzsammu és Kasmír államban.
Ez igazi szégyen, csúnyán lebőgött a magyar válogatott
