Mosolygó ászok

Gerots Zoltán
2001. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így szilveszter táján talán azt is meg lehet említeni és egy-két történettel illusztrálni, hogy a szigorú, nagy csatákat hozó bajnoki küzdelmek a humoros jelenetektől sem mentesek. Royal csapatbajnoki meccsen az egyik játékos nyitó licitjében nyolc tarokkot, két treffet licitált, jelezvén, hogy tíz lapjából nyolc tarokklap, a maradék kettő pedig treff, ráadásul licitrendszerük szerint ebből az egyik a treff király. Partnere hosszas gondolkodás után pikk király fácánt mondott be (az első ütés elvitele a pikk királlyal, pikk indulással), mire nagy derültség támadt az ellentáborban. A derültség nevetésbe csapott át, mikor a kérdésre: mi is a foglalkozásod?, az a válasz érkezett, hogy matematikatanár.
Bajnoki meccs előtt altiztunk, amíg a negyedik játékos megérkezett. (Az altit – rendes nevén altianszt – hárman játsszák, és a kiosztott lapok mellett van egy két lapból álló, zárt talon is, amely csak kivételes esetekben nézhető meg.)
A licitálás után, hosszú adusora és három ásza birtokában elégedetten dőlt hátra a négy ászt licitáló felvevő: Kis Pipin legyek, ha nem tudom megcsinálni a négy ászt. El is kezdte a lejátszást, és ahogy kell, lehívta az adukat, majd a három ászt. Az utolsó ütésben kijátszotta utolsó és egyben felmagasodott aduját, és ellenfeleitől várta a hiányzó ász beesését. Igen ám, csakhogy az a lezárt kétlapos talonban feküdt, és a bemondott négy ász így elbukott. Kedves kollégánk hetekig nem tudta lemosni magáról a Kis Pipin nevet.
Az MRTE évek óta támogatja a hazai ultiéletet. Az egyik vidéki versenyen olyan sokan voltak, hogy szinte minden áthallatszott a szomszéd asztaloktól. Így eshetett meg, hogy a felvevő ultimó bemondása és negyven jelentése után – mikor a szomszéd asztalnál valaki kétszer húsz, kontrapartit mondott – a felvevő, partnerei nagy csodálkozására, ekképp folytatta: rekontrázom a partit.
Az egyik pesti klubban a felszolgálók egy-egy névre szóló blokkon jegyzik a játékosok fogyasztását. A pincérek már jól ismerik a törzsjátékosokat, ám egyszer új felszolgáló érkezett. A rendelés után a Zoltán keresztnevű játékos megmondta a családi nevét is. Igen ám, de ennek helyes felírása, talán szokatlan hangzása miatt, nagy nehézséget okozott a felszolgálónak. Többszöri sikertelen próbálkozás után az egyébként zenész játékos legyintett, majd azt mondta: Tudja, mit, írja azt a blokkra, hogy Bartók Béla. A nem túl iskolázottnak tűnő, bár nagyon szolgálatkész pincér habozni kezdett, talán a Bartók Béla út jutott eszébe. A művésznek megesett a szíve rajta: Na jó, csak vicceltem, nem Bartók Béla vagyok, hanem Kodály Zoltán. A szép szőkeség megkönnyebbülve sóhajtott fel: Jaj, persze, hát mondta is, hogy Zoltán! Majd feljegyezte Kodály nevét a papírra.
Tisztelt olvasók! Köszönöm egész éven át tanúsított érdeklődésüket, leveleiket, véleményüket. Kívánok a jövő évre sok szép kártyapartit, kellemes partnereket, jó társaságot, a versenyezni kívánóknak pedig jó eredményeket! Elérhetőségünk a régi: telefonon a 3188-616-os pesti szám, e-mailen pedig [email protected].

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.