Parlamenti évzáró

A választások előtt az Országgyűlés valószínűleg február 26-án ülésezik utoljára – mondta tegnap Áder János, az Országgyűlés elnöke, a házbizottság ülését követően.

Hírösszefoglaló
2001. 12. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áder közölte: a hat frakció közül öt egyetértett abban, hogy február utolsó hetét követően már ne legyen plenáris ülés. Mint mondta, az MSZP is racionális elképzelésnek nevezte ezt, de a párt képviselője jelezte, hogy a képviselőcsoportnak még nincs álláspontja erről. A tavaszi ülésszakban február 4-én ül öszsze újra az Országgyűlés.
Az idén jövő kedden ülésezik utoljára a parlament. Kérdésre válaszolva a parlament elnöke elmondta, hogy a házbizottsági tanácskozáson szó esett az MSZP kezdeményezéséről, amelyben a szocialista párt arra várt választ, hogy az Országgyűlési beszámoló nevű kiadványból miként maradhatott ki az MSZP álláspontja. A kormány jelen lévő képviselője jelezte: a jövőben egyértelműbben tüntetik majd fel, hogy a kabinet – az Országgyűlésben elhangzott – parlamenti beszámolójának egy szerkesztett változatáról van szó.
*
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága ma dönt egyebek mellett ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-es országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. A Legfőbb Ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének alapos gyanúja miatt kezdeményezte a képviselő kiadatását. Hegedűs Lóránt azt kéri, az Országgyűlés függessze fel mentelmi jogát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.