Bort szenteltek Egerben, Tarcalon
Kérjük Istent, áldja meg a bort és vele az ember munkáját – ezekkel a szavakkal szentelte meg az egri főszékesegyház-ban tegnap, Szent János napján az idei termésből készült bort Czakó István kanonok, a bazilika plébánosa. Hasonló módon Tarcalon is felelevenítették száz év után az évezredes hagyományt: Darvas László esperes szentelte meg a hegyaljai gazdák borait. (MTI)
Új árufuvarozási központok
Önállóvá válik a MÁV Rt.-n belül januártól az árufuvarozási szakterület, legalábbis ami a számviteli szempontokat illeti. A tervek szerint tizenöt árufuvarozási központot is létrehoznak az ország területén. Két központot alakítanak ki Budapesten és vonzáskörzetében, egyet-egyet Hatvanban, Miskolcon, Nyíregyházán, Záhonyban, Debrecenben, Békéscsabán, Szegeden, Szolnokon, Győrben, Szombathelyen, Nagykanizsán, Pécsett és Székesfehérváron. (MTI)
Ma ülésezik az OPEC
Csaknem egydolláros drágulással reagált tegnap a határidős nyersolaj szabadpiaca azokra a nyilatkozatokra, amelyek szerint biztosra vehető, hogy az OPEC mai rendkívüli miniszteri értekezleten életbe lépteti és legalább hat hónapig érvényben hagyja a közös napi kitermelési kvóta korábban elhatározott,
másfél millió hordós csökkentését. (MTI)
Ez igazi szégyen, csúnyán lebőgött a magyar válogatott
