LRI: sikertelen az egyeztetés
A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) szerint elkerülhetetlennek látszik a légi forgalmi irányítók január 2-ra meghirdetett sztrájkja, miután ismét sikertelenül záródott a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetével (MLSZSZ) folytatott pénteki béremelési egyeztetés – közölte az LRI. A többi szakszervezet továbbra is elhatárolódik az MLSZSZ céljaitól, ezért az LRI nem számol számottevő fennakadással a légi közlekedésben. Az MLSZSZ tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt is egyeztetnek a munkáltatóval, és felkérték a LIGA Szakszervezetek megfigyelőit, hogy kövessék figyelemmel a munkabeszüntetést. (MTI)
Elnöki jóváhagyás
Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló, a parlamentben december 18-án elfogadott törvényt. Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke december 19-én levélben fordult az államfőhöz, mert álláspontja szerint az előző nap elfogadott törvény alkotmányos jogokat sért. A Fővárosi Bíróság véleménye szerint a jogszabály sértheti a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogokat, illetve az egyesülési szabadságot. (MTI)
Központi újév-köszöntők
A Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja, mint a tavalyi évben, ismét központi ünnepségekkel köszönti az új esztendőt, ezúttal Budapesten kívül Sopronban és Szolnokon is. Tóth István Zoltán, a központ vezetője elmondta: a zenés, táncos mulatságokat az Európára figyelünk! mottóval rendezik meg. A három város újév-köszöntő, látványos tűzijátékkal és utcabállal záruló ünnepségeit a Magyar Televízió élő adásban közvetíti. (MTI)
Makó visszakapja kórházát
A Csongrád Megyei Közgyűlés döntése értelmében Makó városa térítésmentesen visszakapja kórházának tulajdonjogát, amelyről 1991-ben mondott le. Jelenleg rekonstrukciós program folyik a kórházban, amelynek befejeztével egy tömbben helyezik el az intézmény összes osztályát. A makói kórház rekonstrukciójának befejezése 2003 végére, 2004 elejére várható. (MTI)
Kisebbségi díjak Kaposvárott
A kaposvári cigány lakosság életkörülményeinek javításáért legtöbbet tevő, a romák hagyományainak megőrzéséhez jelentős segítséget nyújtó személynek, illetve közösségnek kisebbségi díjat adott át tegnap Szita Károly polgármester. Egyéni díjat kapott Tóth Györgyné, a polgármesteri hivatal címzetes vezető főtanácsosa, a közösségi kisebbségi díjat annak a kaposvári óvodának a munkaközössége vehette át, amelyik programjában kiemelten kezeli a roma családok gyermekeinek nevelését. (MTI)
It Is Our National Duty to Remember Our Scientific Greats
