Svájc még jegeli az EU-tagságot

Svájc nemcsak szeptember 11-e, hanem már évek óta harcol a terrorizmus finanszírozása ellen – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Moritz Leuenberger, a helvét köztársaság szövetségi elnöke. Az államfő, aki budapesti látogatása során Mádl Ferenc köztársasági elnökkel és Fónagy János közlekedési miniszterrel is tárgyalt, hozzátette azt is, hogy a svájci modell némely elemeit maguk az amerikaiak is példaértékűnek tartják.

Ruff Orsolya
2001. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várható, hogy Svájc az utóbbi idők megváltozott biztonságpolitikai körülményei közepette átértékeli saját biztonságpolitikáját is? Más szóval, meddig őrizheti meg egy ország a semlegességét? Egyáltalán, van még a semlegességnek jövője?
– A mi semlegességünk mindig is a béke eszköze volt és ezt a megváltozott körülményeknek megfelelően mindig újra és újra kell interpretálnunk. A semlegesség azonban nem jelentheti azt, hogy egy ország kívülálló akar maradni. A semlegesség sokkal inkább egy eszköz, hogy béke legyen a világon. Vannak más semleges országok is, melyek tagjai az EU-nak vagy az ENSZ-nek, így Svájc semlegessége érinthetetlen – erre mindig is ügyelni fogunk, de mindazonáltal mindig újra fogjuk értékelni.
– Ha már szóba jött, nem vették még fontolóra, hogy Svájc a jövőben esetleg csatlakozna az EU-hoz, az ENSZ-hez, netán a NATO-hoz?
– 2002 márciusában népszavazást tartunk az ENSZ-csatlakozásról. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy ez a referendum pozitív legyen, és biztos vagyok abban, hogy a svájciak igent mondanak az ENSZ-tagságra. Ami az uniós csatlakozást illeti, mi az EU-n kívül élünk, a kormány részéről azonban letétbe helyeztünk egy csatlakozási kérvényt, jóllehet a tárgyalásokat még nem kezdtük el – ez egyelőre még a „hűtőszekrényben” van. Az EU-val a kétoldalú tárgyalásokra összpontosítunk. A csatlakozási tárgyalásokkal még várunk, először megfigyeljük, hogy az unió hogyan fejlődik tovább, illetve milyen országok lesznek a továbbiakban az EU tagjai és az unió miként bánik velük? Itt mindenekelőtt a kisebb országokra gondolunk. Üdvözöltük egyébként a nizzai döntéseket, mivel mi magunk is egy multikulturális, többnyelvű, föderalista ország vagyunk, és ha az EU ebben az értelemben fejlődik tovább, akkor a svájciak is biztosan igent mondanak majd az uniós csatlakozásra. A NATO-hoz semmiféle csatlakozási kérvényt nem nyújtottunk be és nem is fogunk.
– Január elsejétől Svájc összes szomszédja euróval fog fizetni. Önöknél is bevezetik majd a közös uniós fizetőeszközt?
– Nem, ezt egyáltalán nem tervezzük. Persze nálunk is lehet majd euróval fizetni, például a turisták, de maguk a svájciak is használhatják az uniós pénzt, de ettől az euró még nem lesz hivatalos fizetőeszköz Svájcban. A pénzkiadó automatákat már átállítottuk az eurós pénzérmékre és bankjegyekre – valószínűleg többet is, mint amennyit egynémely uniós tagországban. A mindennapi életben tehát az eurónak meglesz a maga helye, de mint már hangsúlyoztam, nem lesz hivatalos fizetőeszköz Svájcban.
– Bankjaival és egyéb intézményeivel Svájc rendkívül fontos szerepet játszik a világ pénzügyi életében. A terrorizmus elleni harc egyik deklarált formája azoknak a financiális csapoknak az elzárása, melyek lehetővé tehetik a terrorakciókat. Az önök országa hogyan kíván ennek a kihívásnak megfelelni?
– Svájc mindent megtesz azért, nehogy a terrorizmus finanszírozójának tartsák vagy esetleg bárki azt gondolja, hogy elősegíti annak logisztikáját. Svájc egyébként ezt nemcsak az Amerika ellenes terrortámadások, hanem sokkal régebb óta teszi. Tony Blair nem sokkal szeptember 11-e után bejelentette, hogy Nagy-Britannia követi a terrorfinanszírozás elleni ENSZ-határozatot. Akkor mindenki arra gondolt: ez nagyszerű! Hozzáteszem, hogy akkor ők olyan lépést tettek meg, amelyet Svájc már évekkel ezelőtt megtett! Még az amerikaiak is azt állítják, hogy szeptember 11-e után az együttműködés Svájccal példás volt, és a svájci modellből ők maguk is átvettek bizonyos elemeket a rendszerükbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.