Volksbank: újabb hitelek vállalkozóknak

Barát Mihály
2001. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap írták alá az érintettek azt a szerződést, amelynek értelmében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 10 millió eurónak megfelelő összegű forint refinanszírozási hitelt nyújt a Magyarországi Volksbank Rt.-nek a kis- és középvállalkozások hitellehetőségeinek javítására.
A Volksbank által a szektornak nyújtott, várhatóan 2002 első negyedévének végétől igényelhető hitelek lejárata egy évtől négy évig terjedhet. A kölcsönt a magyar törvények szerint alakult kisvállalatok, vállalkozások, önálló vállalkozók vagy egyéb jogi személyek vehetik igénybe. Az EBRD által leginkább támogatott – legkedvezőbb forrásköltségű – konstrukció a 7-8 millió forint összegű mikrohitel: a felső összeghatár 125 ezer euró – 31-32 millió forint –, amit egy vállalkozás kétszer vehet igénybe. A kölcsön kamata a bankpiac uralkodó kamatához igazodik majd, várhatóan nem tartalmaz semmilyen további kamatfelárat.
A Magyarországi Volksbank Rt. mérlegfőösszege 2001 végére – hozzávetőlegesen 30 százalékos éves növekedés után – eléri a 100 milliárd forintot. A pénzintézet betétállománya várhatóan 28-30 százalékkal nő 2001-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.