Szovjetunió elleni hadba lépésben Szombathelyi Ferencnek semmi szerepe nem volt. Az oroszok elleni háborút mindig ellenezte. Tapasztalatait egy memorandumban megfogalmazva, azt tanácsolta a kormányzónak, hogy ne engedjenek a német nyomásnak, minél kevesebb erővel vegyenek részt a magyarok a háborúban. Az erők kétharmadát itthon kell tartalékolni, a háború utáni időkre. Ezt a háborút – vallotta Szombathelyi – a tengereket és a kontinenseket uraló szövetségesek fogják megnyerni. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a kormányzó a németek teljes erővel való támogatását szorgalmazó Werth Henrik leváltása után, 1941. szeptember 6-án Szombathelyi Ferencet nevezte ki a honvéd vezérkar főnökévé, és november 1-jén vezérezredessé léptette elő.
Szombathelyi Ferenc vezérezredes sorsa az 1944. március 19-i német megszállást követően vált kritikussá, amikor is beosztásából – német nyomásra – felmentették és nyugállományba küldték. Majd 1944. október 11-én bíróság elé állították. A perben felmentő ítélet született, de az október 15-i nyilas-hatalomátvétel ezt nem vette figyelembe. A nyilaskeresztes befolyás alá került bíróság – az idő rövidsége miatt – nem hozott ítéletet ügyében, hanem Bajorországba szállították. A náci–nyilas rabságból 1945. május első hetében szabadult. Június 26-án a bajorországi Triftern községben az amerikai katonai hatóságok háborús bűnökkel foglalkozó részlege őrizetbe vette, majd az ideiglenes magyar nemzeti kormány kérésére kiadta.
Budapesten a HM katonapolitikai osztályán 1945. október 23-án került előzetes letartóztatásba, s már ezen a napon Pálffy György személyes vezetésével elkezdődött a kihallgatása Toldy őrnagy, dr. Vértes Imre őrnagy, Nagy százados, dr. Erdélyi és Kornis Pál alezredes közreműködésével. De már ezt megelőzően, 1945. június 19-én megtörtént „közigazgatási úton való lefokozása és a honvédség kötelékéből való kicsapása”, mely a Honvédségi Közlöny 1945-i 18-as számában jelent meg, és amelyet Vörös János honvédelmi miniszter írt alá.
Ez a lefokozás teljesen törvénytelen és szabályellenes volt, hiszen egy tábornokot akár lefokozni, akár előléptetni csak az államelnöknek áll módjában.
SZOMBATHELYI FERENC ÜGYÉT a Budapesti Népbíróság – dr. Molnár László tanácsa – tárgyalta, és 1946. március 30-án hozott ítéletet. A bíróság összbüntetésként tíz év fegyházra mint főbüntetésre ítélte. A vád egyik pontja a „hivatali hatalommal való visszaélés” volt. Ezt az 1942. január 4. és 23. közt a délvidéki Bácskában történt eseményekkel hozták összefüggésbe. A népbíróság is megállapította, hogy a visszacsatolt délvidéki területeken szerb felkelők veszélyeztették a közbiztonságot. Mind gyakrabban indítottak orvtámadásokat a csendőrség, a rendőrség és a honvédség ellen. Ezért Bárdossy miniszterelnök és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter – Horthy kormányzóval egyetértve – katonai erősítést rendeltek el. Utasították a honvéd vezérkar főnökét, hogy katonai alakulatok, a közigazgatással karöltve, tisztítsák meg a délvidéki területeket a lázadóktól, a partizánoktól, a csetnikektől.
Amikor Szombathelyi Ferenc a karhatalom által elkövetett kegyetlenségekről tudomást szerzett, vizsgálatott indított. Már Kállay Miklós volt a miniszterelnök, aki az események per útján történő tisztázását rendelte el.
Az újvidéki ügy német ügy volt. Ezt bizonyítja, hogy a főszereplők megszöktek. Habsburg Albrecht főherceg segítségével a zöldhatáron át Németországba távoztak, és a Waffen-SS-ben tábornokok lettek. Az 1944. március 19-i német megszállás után SS-tábornoki egyenruhában tértek vissza Budapestre, és kierőszakolták rehabilitálásukat. Szombathelyit pedig elfogták, letartóztatták, és vádat emeltek ellene.
Szombathelyinek mélységesen csalódnia kellett. Ezt már az 1944. január 21-i tiszti parancsában is leírta:
„… sohasem hittem volta, hogy megtörténhet, mert ez számomra elképzelhetetlen volt… Ami 1942 januárjában a Bácskában, nevezetesen Újvidéken történt, az példátlan a magyar honvédség történetében, és alkalmas arra, hogy a szomszédos szerb nép és közénk évszázadokra a gyűlölség és a bosszú magvait hintse el. Az egész eseményt összefoglalóan csak ezekkel a végzetesen tragikus szavakkal tudom kifejteni, hogy nemzeti szerencsétlenség…” (Kiemelés Szombathelyi Ferenctől.)
Szerb források szerint 3809 személyt, köztük 1965 férfit, 927 nőt, 477 gyermeket és 440 aggot ölt meg a razzia a tisztogatási akció során. A honvéd vezérkar jelentése szerint 3309 fő az áldozatok száma, köztük 147 gyermek és 299 agg.
A Népbíróságok Országos Tanácsa dr. Bojta Béla elnökletével másodfokon 1946. május 22-én hozott ítéletet Szombathelyi Ferenc felett. Ebben a vádlottat életfogytiglani fegyházzal büntette.
Szombathelyi alig kezdte meg büntetése letöltését, amikor 1946. július 10-én dr. Ries István szociáldemokrata igazságügy-miniszter – mindmáig ismeretlen körülmények között – a kormány és a parlament tudta nélkül, törvénytelenül kiadta Jugoszláviának.
A győztes szövetségesek a teheráni konferencián határozták el, hogy a háborús bűnösöket felelősségre vonják, és ott állítják őket bíróság elé, ahol bűneiket elkövették. Szombathelyinek Újvidéken történt bíróság elé állítása és elítélése teljesen törvénytelen volt, és ellenkezett a teheráni határozattal is. Ő az újvidéki atrocitásokért nem volt felelős, azokról maga is csak utólag értesült.
Hogyan történhetett, hogy mégis mint elsőrendű vádlott állt a Vajdasági Legfelsőbb Bíróság előtt? Feketehalmy-Czeydner és Grassy előtt, akiknek magyar hadbíróság elé állítását maga Szombathelyi rendelte el. Az újvidéki bíróság jegyzőkönyveiből kiderül, hogy éppen Feketehalmy-Czeydner volt az, aki igyekezett mindent Szombathelyire hárítani. Az első kihallgatásra és szembesítésre Újvidéken, a Vajdasági Állambiztonsági Igazgatóságon, 1946. szeptember 6-án került sor. Feketehalmy itt azt vallotta, hogy Szombathelyitől, a vezérkartól kapott írásbeli parancsot a megtorlásra. Bár elismerte, hogy a táviratot, melyet kapott, senki sem írta alá, azon csak a vezérkari ügyiratszám volt feltüntetve.
A jegyzőkönyvön a vallomást tevők minden kijelentésüket aláírásukkal hitelesítették.
„Szombathelyi vádlott kijelenti – olvashatjuk a jegyzőkönyvben –, ilyen parancsot én nem adtam és nem is írtam alá.”
Végső soron a tábornokot Feketehalmy-Czeydner rángatta magával a kivégzőosztag elé, és lökte maga előtt a tömegsírba.
A bírósági tárgyalás 1946. október 22-én kezdődött. Az újvidéki bíróságot a külsőségekre ügyelve úgy állították össze, hogy abban a Vajdaság három legnagyobb néptömege, a szerbek, a horvátok és a magyarok képviselve legyenek. De mindez semmit sem jelentett, amikor a délvidéki magyarságot sújtó könyörtelen és féktelen szerb bosszú 1944–45-ben tízezrek halálát követelte.
A bíróság elnöke Varga Péter, a Vajdasági Legfelsőbb Bíróság elnöke. Szavazóbírák: Kovács Kálmán és Krdzsalics Szteván, a vádat Gyetvai Károly, a vajdasági közvádló helyettese képviselte Matijasevics Zsárkóval, az újvidéki kerület közvádlójával együtt, mivel „az elkövetett vérengzések a Novi Sad-i kerületben történtek” – szólt az indoklás. A tárgyalás a péterváradi kultúrház mozitermében folyt, s a bíróság a színpadon, a vetítővászon előtt foglalt helyet.
MIUTÁN AZ ELNÖK elrendelte a vádlottak elővezetését, egymás után léptek a bíróság elé, hogy dr. Aranicki Péro, a Novi Sad-i kerület népbírósági bírájának tolmácsolása mellett bemondják személyi adataikat.
A vádlottak: Szombathelyi (Knausz) Ferenc vezérezredes, 59 éves, magyar állampolgár; Feketehalmy-Czeydner Ferenc 49 éves, magyar állampolgár; Grassy József vezérőrnagy, 52 éves; Gál Lajos csendőr alezredes, 51 éves; dr. Zöldi Márton csendőr százados, a különleges osztag vezetője, 34 éves; dr. Bajsay-Bauer Ernő 53 éves, a megszállás alatt Bács-Bodrog vármegye alispánja; dr. Nagy Miklós 59 éves, Újvidék volt polgármestere; Bajor-Bauer Ferenc vezérőrnagy, 63 éves, 1942 „hideg napjaiban” Újvidék katonai parancsnoka; Perepatics Pál újvidéki kereskedő, 38 éves, ő volt az egyetlen jugoszláv állampolgár a vádlottak között. Perepatics bűne az volt, hogy a zsidó konkurenseit a csendőr különítményesekkel kiirtatta és azok vagyonát lefoglalta.
Másnap, október 23-án csak Szombethelyit vezették a bíróság elé, aki az elnök kérdésére kijelentette: „Nem érzem magam bűnösnek, az én lelkiismeretem tiszta.”
Majd a bácskai razziával kapcsolatban elmondta: „Én a razziát kizárólag rendőrségi intézkedésnek tartottam, és csak akkor figyeltem oda, amikor megérkeztek a hamis jelentések, amelyek ütközetekről számoltak be. Bemutatták, hogy a Bánátból lázító elemek szivárogtak át. Ekkor tekintettem a tisztogatási műveleteket hadműveleteknek. A razzia eredményeiről sosem kaptam jelentést, csak a hadműveletekről. Híreszteléseket hallottam, de nem volt időm akkor kellő figyelmet szentelni azoknak. Azt jelentették, hogy nagy csaták folynak, ahol a honvédség a nagy hideg ellenére jól megállta a helyét. Ugyanakkor magánemberektől hallottam, hogy kegyetlenségek, kivégzések történtek.”
– Horthynak jelentést tett a történtekről? – kérdezte az elnök.
– A rendes heti jelentésben értesítettem. Egyébként minden Horthy tudtával és hozzájárulásával történt…
Ezek után az ügyész, dr. Gyetvai Károly tett fel néhány kérdést:
– Ha a sajkásvidéki eseményeket azonnal kivizsgálta volna, megállíthatta volna a későbbi események bekövetkezését?
– Igen. Novi Sad akkor nem került volna bele.
– E tekintetben nem követett-e el valami mulasztást?
– Félrevezettek. Azért vagyok a bíróság előtt, hogy feleljek érte.
– Horthy tudott-e a sajkásvidéki öldöklésekről?
– Főhadsegédének jelentettem, és magam is minden héten jelentést tettem neki.
Az 1945. október 22-én elkezdődött tárgyalás során folyamatosan vezették elő a vádlottakat. Szombathelyire október 28-án került másodszorra is sor. Ekkor a periratok ismertetésével és bizonyítási eljárásokkal telt az idő.
A tárgyalás során volt ugyan „védő”, de csak hivatalból kirendelve, s ez is merőben formaság volt. A periratokból nem derül ki, hogy megszólalt volna.
Még ezen a napon került sor dr. Gyetvai Károly vádbeszédére. Ez inkább politikai programbeszéd, egy vezércikk, semmint jogi értelemben vett vádbeszéd. Mindenért Szombathelyit tette felelőssé.
Október 30-án délután négy órakor vonult be a bíróság, hogy ítéletet hirdessen. Bevezették a vádlottakat is. A bíróság valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki. Szombathelyi Ferencet golyó általi halálra ítélte. A kilenc vádlott közül Szombathelyivel együtt hat vádlottat: Gál Lajost, dr. Bajsay-Bauer Ernőt, dr. Nagy Miklóst, Bajor-Bauer Ferencet és Perepatics Pált golyó általi halálra; Grassy Józsefet és Zöldi Mártont nyilvánosan végrehajtandó kötél általi halálra ítélték. Az ítélet kimondta, hogy Feketehalmy-Czeydner Ferencet Zsablyán nyilvánosan, kötél által kell kivégezni.
A vajdasági közvádlóhelyettes, dr. Gyetvai Károly ezek után bejelentette, hogy a közvád az ítéletet elégtétellel veszi tudomásul, mire Varga Péter elnök kihirdette: „Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs, az elítélteknek jogukban áll kegyelemért folyamodni a szövetségi nemzetgyűlés elnökségéhez.”
Miután a szövetségi nemzetgyűlés elnöksége kegyelmi kérvényüket elutasította, a golyó által végrehajtandó ítéletet 1946. november 4-én hajnali négy órakor a péterváradi erődben hajtották végre. Feketehalmy-Czeydner Ferencet Zsablyán nyilvánosan akasztották fel, míg Grassy Józsefet és Zöldi Mártont délután öt órakor Újvidéken, a Kiszácsi út végén felállított vesztőhelyen nagy tömeg jelenlétében bitó által végezték ki.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994. március hó 16-án hozott ítéletében Szombathelyit az ellene emelt vádak alól felmentette, mert a terhére rótt bűncselekményt nem követte el.
TRAGIKUS SORSA közel tíz esztendeje foglalkoztat. Az újvidéki per és az ítélet végrehajtása körül több kérdőjel merült fel. Többek közt az is, hogy mi történt az áldozat holttestével, vajon hová temették el? Nyomoztam a periratok után is. Régi jó barátomtól, a közelmúltban elhunyt Mészáros Sándortól, az újvidéki egyetem történészprofesszorától tudtam meg, hogy az iratok Újvidéken, a Vajdasági Történeti Múzeumban találhatók, sőt a perről magáról fényképek is készültek. Hat évvel ezelőtt két levelet is küldtem – szerb nyelven – a Vajdasági Történeti Múzeum igazgatóságának, melyben kutatási engedélyt kértem, de még választ sem kaptam. A múlt nyáron végre beállt az olvadás. Júniusban néhány napot töltöttem Újvidéken a Vajdasági Autonóm Tartomány képviselő-testülete vendégeként. A Petőfi Sándor Kulturális Egyesület szervezésében kerekasztal-beszélgetést folytattam e témában dr. Csehák Kálmán történész-, dr. Mutibaric Aleksandr orvos- és dr. Klajn Lajco jogászprofesszorral, valamint a művelődési egyesület elnökével, Mészáros Ilonával. Ellátogattam a vajdasági múzeumba is, ahol fogadott dr. Cerovic Ljubivoje igazgató, és ígéretet kaptam, hogy szeptemberben xeroxmásolatban megkapom a peranyagot és néhány fényképet. És valóban megkaptam.
Az 1946. októberi újvidéki ítélet jegyzőkönyvéből és a kerekasztal-beszélgetés során fény derült arra, hogy nem felel meg a valóságnak az az újból elterjedt hír, hogy Szombathelyi Ferencet karóba húzva végezték ki.
Ezek után, Szombathelyi Ferenc halálának 55. évfordulója alkalmából, Szabó János honvédelmi miniszternek javasoltam, hogy a már 1993-ban elkészült emléktáblát, amely közel nyolc éve a Hadtörténeti Intézet és Múzeum raktárában várja a felállítását, katonai tiszteletadással a Hadtörténeti Múzeum udvarán helyezzék el. Erre ígéretet is kaptam.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
