Az internálás jogi értelemben a kitelepítéshez állt a legközelebb, azonban annál súlyosabb volt. Míg a kitelepítettek családjukkal együtt, falusi környezetben éltek, addig az internáltakat elszigetelték, és nem családostul szállították el. Az internálás tehát a szabadság teljesebb megvonását jelentette.
A korszak egyik legismertebb internálótábora Kistarcsa volt, amely 1949-től központi internálótáborként működött, majd 1950-től az Államvédelmi Hatóság irányítása alá került. A tábor szögesdróttal körülkerített terület volt, barakkokkal és zárt épületekkel. Az embereket zsúfolt, egészségtelen körülmények között tartották, az ablakokat bemeszelték, mozgásukat szigorúan korlátozták.
Az internáltak között sok olyan személy volt, akit a hatalom a törvények alapján nem tudott volna elítélni, mégis veszélyesnek tartott. A történeti kutatások szerint a rendszer tudatosan használta az internálást jogi kiskapuként, hogy eltávolítsa ezeket az embereket a társadalomból. Az internálás és a kitelepítés között ugyanakkor átjárás is volt: egyes személyek mindkét intézkedés alá kerülhettek. Ez jól mutatja, hogy a diktatúra több, egymással összefonódó eszközzel tartotta fenn a kontrollt.
A kényszermunka egyik sajátos formája volt az ún. nem fegyveres katonai szolgálat 1950 őszétől, amikor a politikailag megbízhatatlannak tartott emberekkel építtették a nagyberuházásokat és katonai létesítményeket. Ennek elrendeléséhez sem kellett bírói ítélet, így ez is a szabadság korlátozásának egyik formája volt.
1953-ban szüntették meg az internálást
Az internálótáborok és a kényszermunka rendszere szorosan kapcsolódott egymáshoz. A recski tábor például kifejezetten kényszermunkatábor volt, ahová politikai okokból hurcolták az elítélteket, és embertelen körülmények között dolgoztatták őket.
Az internálás nem csupán büntető jellegű intézkedés volt, hanem tudatos társadalompolitikai eszköz is. A cél nemcsak az egyének eltávolítása volt, hanem a társadalom egészének megfélemlítése. A rendszer így érte el, hogy az emberek alkalmazkodjanak, és ne merjenek ellenállni.
A rendszer működésében 1953 hozott fordulatot. A Minisztertanács 1034/1953. számú határozata rendelkezett az internálások és kitelepítések megszüntetéséről, valamint a táborok felszámolásáról. Ez azonban nem jelentette a korábbi sérelmek jóvátételét.
Az internáltak szabadulásuk után súlyos nehézségekkel szembesültek. Sokan nem tudtak visszatérni korábbi életükhöz, elvesztették egzisztenciájukat, és gyakran még lakóhelyükre sem térhettek vissza. Az elszenvedett traumák életük végéig elkísérték őket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!