A betonkocka

– Jó napot!
– Jó napot!
– Nem akarja, hogy segítsek?
– Miben?
– Bármiben, amiben csak akarja. Például ott hever egy nagy betonkocka, ha gondolja, rakjuk odébb!
– De én nem szeretném odébb vinni.
– Akkor ne segítsek?
– Ne!
– Biztos?
– Biztos.
– Ideges?
– Nem vagyok az!
– De, látom magán, hogy zaklatott. Tudja, én akkor szoktam ilyen lenni, amikor éhes vagyok. Ugye, nincsen magánál milánói makaróni?
– Nincs…
– Hú, de morcosak vagyunk! Talán megbántottam valamivel?
– Nem!
– De, látom magán, hogy haragszik, ne is tagadja! Én megérzem az ilyesmit. Tudja, nagyon érzékeny ember vagyok. Ne haragudjon rám, könyörgök! Látja, nem esik nehezemre itt térdelni ön előtt, csak bocsásson meg!
– Mit tegyek, hogy elhiggye végre, hogy nem haragszom magára?
– Nos, mondjuk, vigye odébb azt a betonkockát!
– Jó, odébb viszem… Hová rakjam?
– Mit?
– Hát a betonkockát!
– Miféle betonkockát?
– Na, ne szórakozzon velem!
– Jaj, elnézést! Mennyire igaza van! Milyen borzasztóan figyelmetlen vagyok. Maga ott áll, a karjában azzal a dögnehéz betonkockával, én meg csak föltartom az okvetetlenkedő kérdéseimmel. Ne haragudjon rám, kérem! Tudja mit? Engesztelésképpen bármiben segítek magának, amiben csak kívánja, jó?
– Ne segítsen!
– De biztosan elbírja egyedül?
– El.
– Hát maga tudja… Egyet azért áruljon már el nekem búcsúzóul!
– Igen?
– Mire kell magának egy ilyen dögnehéz betonkocka?