1. A Belvárosban az Erzsébet tér körüli utakat aszfaltozzák, ezért ma 19 órától holnap 17 óráig teljes szélességben lezárják a Harmincad utcát, a József Attila utcát pedig a Bajcsy-Zsilinszky út felé. A Bajcsy-Zsilinszky úton szombaton 22 órától vasárnap 17 óráig kell forgalomkorlátozásra számítani az Astoria felé. A Kossuth Lajos térről induló és a Zuglóig közlekedő 70-es és a Keleti pályudvarig közlekedő 78-as trolibuszok helyett hét végén autóbuszok járnak felsővezeték-karbantartás miatt.
2. A II. kerületben a Margit hídra vezető Tölgyfa utcában az épülő irodaház mellett a jobb oldali sávot időszakosan lezárják, emiatt torlódások alakulhatnak ki a híd felé. A Virág árokban a Lepke utcától lefelé új vízvezetéket fektetnek le, emiatt a Branyiszkó útig nem tudnak közlekedni az utcában. Az Árpád fejedelem útjáról az Üstökös utcába balra nem kanyarodhatnak be, mert az Üstökös utca új aszfaltszőnyeget és új burkolati jeleket kap, félpályás útlezárás mellett. A Budakeszi úton az Irén utca és a Jánoshegyi út között irányonként egy-egy szűk sáv járható. A Kuruclesi utat fél szélességben lezárták és egyirányúsították a Budakeszi úttól a Budenz út felé, mert átépítik az útpályát. A Labanc úton szintén új burkolat készül, ezért lezárták a Kuruclesi út és a Budakeszi út közötti útszakaszt.
3. Zuglóban a hét végén ismét lezárják a közúti forgalom elől a Városligeten átvezető Kós Károly sétányt szombaton reggel 7 órától vasárnap este 20 óráig. A Thököly úton a Róna utca után a befelé vezető oldalon vízvezetéket javítanak a külső forgalmi sávban.
4. Pesterzsébeten az 51-es autóbuszok vonalán gázvezetéket javítanak a Kossuth Lajos utca és a Baross utca sarkán, ezért a buszok a Topánka utca–Baross utca–Nagysándor József utca útvonalon kerülnek.
5. A XXI. kerületben mától 25-ig javítják a Csepeli átjáróhíd dilatációját, ezért naponta 22 órától hajnali 4 óráig fél szélességben lezárják az átjárót.
6. Óbudán a Bécsi úton tart a csatornaépítés. A temető mellett egy hoszszabb szakaszon irányonként egy szűk sáv járható, a Bojtár utcánál a kifelé tartók nem tudnak balra kanyarodni a benzinkúthoz.
– A választások miatt tilos megállni ma 12 órától április 22-én 6 óráig a XII. kerületben a Böszörményi úton a 23–25. szám előtti parkolóban, a Kiss János altábornagy utcában a Böszörményi út és a Margaréta utca között. Április 20-án 24 órától április 22-én 6 óráig a VIII. kerületben a Kenyérmező utcában, április 21-én 6 órától 22-én 6 óráig a Köztársaság téren a Berzsenyi utca és a Luther utca között, április 21-én 14 órától 22-én 6 óráig szintén a Köztársaság téren, az Erkel színház előtti és annak a tér felőli oldalán. Ugyancsak tilos megállni a II. kerületben a Kis Rókus utcában, a Marczibányi tér és a Fény utca között április 21-én 6 órától 22-én 6 óráig.
– Az észak–déli 3-as metró vonalán a hét végén pályafelújítás lesz, ezért a Kőbánya–Kispest MÁV-állomás és a Határ út között szombaton és vasárnap metrópótló autóbuszok járnak. A metrópótló autóbuszok a Kőbánya– Kispest végállomásról a gyors 85-ös autóbusz megállóhelyéről, a Határ útról a gyors 54-es és a gyors 94-es autóbusz megállójából indulnak.
Trump korábbi tanácsadójánál házkutatást tartanak
