1. A II. kerületben a Budakeszi úton, az Irén utca és a Jánoshegyi út között irányonként egy szűk sávon haladhatnak az autósok. A Labanc utat a Kuruclesi út és a Budakeszi út között útépítés miatt lezárták. A Kuruclesi utat félszélességben elkerítették a forgalom elől és egyirányúsították a Budakeszi úttól a Budenz út felé. A Margit hídra vezető Tölgyfa utcában a Fekete Sas utca után időszakosan csak egy sávon haladhat a forgalom.
2. Óbudán a Bécsi úton tart a közműépítés. Az Óbudai temető melletti szakaszon csak irányonként egy sáv járható. A Bojtár utcánál a városhatár irányába tartók számítsanak arra, hogy a benzinkúthoz nem tudnak balra bekanyarodni.
3. A XI. kerületben a Mányoki utat a Mészöly utca és az Orlay utca között lezárták. Kerülni a Ménesi út felé lehet. Cora-busz néven közvetlen autóbuszjárat közlekedik a Kosztolányi Dezső térről a törökbálinti bevásárló-áruházhoz. A Kosztolányi Dezső téri végállomástól induló járat megáll a Bocskai úti megállóban, majd megállás nélkül halad Törökbálintra. A járat hétköznap 9.00-től 20.00 óráig, hétvégén 19.00 óráig jár, minden Budapesten érvényes BKV-jeggyel és bérlettel igénybe vehető.
4. A Ferencvárosban a Soroksári úton a Koppány utcánál útszűkület lassítja a Boráros tér felé tartó forgalmat. A belső sávot bontották fel, közműjavítás miatt.
5. Soroksáron a Helsinki úton, a Nap utca előtt a kifelé vezető külső sávot lezárták, mert javítják a gázvezetéket.
6. A XVI. kerületben a Mátyás király utcában csatornát építenek, ezért a gyors 44-es, a 144-es, a 192-es, valamint az éjszakai 144-es autóbuszok a Rákosi út–Párta utca–Csömöri út módosított útvonalon kerülik el az építkezési területet.
– A Terézvárosban a Dózsa György úton a Szondi utca és a Lendvay utca között a Hősök tere felé vezető a középső sávot lezárták. A Rippl Rónai utcát a Podmaniczky utcától egy szakaszon teljes szélességében lezárták, de a kórház bejáratához biztosítják az eljutást.
– A Józsefvárosban a Vajda Péter utcában, az Orczy út és a Bláthy Ottó utca között irányonként csak egy sávban közlekedhetnek.
– Újpesten a Baross utcában az Irányi Dániel utca és a Semmelweis utca közötti szakaszra nem lehet behajtani. A 30-as, a 47-es és a 147-es autóbuszok módosított útvonalon közlekednek.
– Kőbányán az Újhegyi utat a Kozma utcától a Maglódi út felé egyirányúsították. A korlátozás miatt a 68-as és a Keresztúr-buszok a Maglódi út–Korányi Frigyes utca–Kozma utca útvonalon járnak, a 95-ös autóbuszok pedig az Új köztemető főbejáratánál állnak meg.
– Kispesten 94 gyors jelzéssel egy új expressz jellegű járat közlekedik reggel és délután a Határ úti metróállomás és Gyál között. Az autóbusz Gyálon csak a főbb megállókban áll meg, míg Pestszentimre, Csolt utcától a Határ úti metróállomáshoz megállás nélkül közlekedik.
– Útburkolat-javítás miatt munkagépek okoznak útszűkületet egy-egy szakaszon: a Ferencvárosban az Üllői úton a Nagyvárad térnél, a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, a XIII. kerületben a Róbert Károly körúton, Kőbányán a Fehér úton és a XI. kerületben a Bartók Béla úton.
A texasi demokraták veszélyes játszmába kezdtek
