Azért Torgyán doktornak is rengeteget köszönhetnek a győztesek. Bizony mondom néktek, ha nincsen a bősz kisgazdavezér, ha éveken át nem „dolgozik” ilyen lelkesen a saját pártjában, elmaradt volna a Köztársaság téri nagy ünnep vasárnap este. Meg szabad madárkáék sem csiviteltek volna oly lármásan a fészkükben…
Ebben a győzelemben oroszlánrésze van Torgyán József kisgazda-szeletelő iparosembernek is, aki fáradságot nem kimélve, éjt nappallá téve szalámizta az FKGP-t. Egészen addig, míg a legendás történelmi párt eljutott a nullaegész-hetvenvalahány százados „eredményig”. Gyakorlatilag a megsemmisülésig. A parlamentből kibukott, az állami támogatástól elesett, székházát elveszítette. Ahogyan a hitelét is.
Nevetség tárgya lett. Kabarétréfa csattanója. Akárcsak maga az elnök. A világon nem volt még olyan párt, ahonnét ennyi embert kizártak volna. Ennyi puccs, botrány, fegyelmi, per, rágalmazás, székházostrom együtt nem volt még a magyar történelemben. Csoda-e, hogy a kiábrándított, eltávolított igazi kisgazdák az évek során apró pártok egész garmadáját próbálták meg életre hívni – kevés sikerrel. Miközben az igazi a végét járja…
Nem kell nagy gondolkodónak lenni, hogy kitaláljuk, kinek jó ez. És melyik oldal az, amelyik emiatt marad magára, emiatt veszít. Nagy Ferenc József, az Antall-kormány egykori minisztere, korábbi kisgazdaelnök szerint Torgyánt odaátról küldték „szeletelni”. Csak feladatot teljesít. Csurka ugyanígy látja.
Nagyon úgy néz ki, elkészült a meló.
Északi Áramlat: az őrizetbe vett ukrán tiszt vallomásától retteghet Kijev
