A tv2-n riporterkedik tovább Frei

2002. 04. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyévnyi hallgatás után visszatér a képernyőre Frei Tamás. Az RTL Klubtól botrányos körülmények között távozni kényszerült televíziós április 29-én jelentkezik első, Frei Dosszié című műsorával a tv2-n. Mint ismert, az RTL Klub tavaly áprilisban Frei Tamás egy állítólagos orosz bérgyilkossal folytatott beszélgetését vetítette le. Neves közéleti személyiségek tiltakozását váltotta ki, hogy a riporter kérésére az interjúalany megjelölte azt az összeget, amelyért megölné a magyar kormányfőt. A televízió vezetői ezért később elnézést kértek a miniszterelnöktől, az ORTT pedig ötmillió forintot is meghaladó büntetést szabott ki a csatornára. Az ügy miatt távozott posztjáról az RTL Klub vezérigazgatója és programigazgatója.
Juszt László ezt követően interjút készített a Frei-műsorban még bérgyilkosként bemutatkozó férfival, aki azonban itt már bolti eladónak vallotta magát. Az RTL Klub ezután felfüggesztette a Frei-műsor sugárzását. Oroszország pedig hivatalos jegyzékben kért tájékoztatást a riportban megszólalt állítólagos bérgyilkosról. Frei maga is megkövette a magyar és az orosz közvéleményt. „Naivul, félrevezetően és riporteri ösztöneim által megcsalatva jártam el” – közölte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.