Médiatorzítások, -elemzések címmel könyv alakban jelent meg a Kontroll Csoport öt médiaelemzése. A Kairosz Kiadó gondozásában kiadott kötetben négy, korábban a Magyar Nemzetben már publikált tanulmány mellett helyet kapott a Magyar Televízió 1-es csatornája, valamint a két országos kereskedelmi televízió által egy tavaly novemberi, tíznapos periódusban sugárzott esti híradók elemzése is.
Bedő György, a Kairosz Kiadó tulajdonosa és igazgatója lapunknak elmondta: a kötetben olvasható elemzéseknek elsősorban az a célja, hogy leleplezze különböző médiumok ferdítéseit. Kemény András, a kiadó szerkesztője a bemutatón kijelentette: nem azt szeretnék, hogy indulatokat gerjesszen a kötet, hanem hogy elgondolkodtassa az olvasót, miért is váltanak ki sokakból indulatokat ezek a műsorok. A 2000 augusztusában közélet iránt érdeklődő egyetemisták által létrehozott Kontroll Csoport 2001 nyarán tette közzé első médiaelemzését. A legtöbb támadás célpontjává akkor vált, amikor leleplező tanulmányt közölt a hazánkba akkreditált külföldi újságírók Magyarországról közölt egyoldalú írásairól.
Reagált Zelenszkij embere arra, hogy az Északi Áramlatot egy ukrán tiszt robbantotta fel
