Túlélők, hozzátartozók, írók, művészek, közéleti személyiségek és diákok jelentkeztek a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület felhívására, hogy felolvassák a Terror Háza előtt a gettókba zárt, haláltáborokba hurcolt és elpusztított, munkaszolgálatosként halálba kergetett áldozatok nevét.
Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke megnyitotta a Kötelességünk a múlt tükrében című, háromnapos programsorozatot. Demszky Gábor főpolgármester beszédében leszögezte: „az utóbbi évek hallgatólagos kormánysegédlet mellett felerősödő szélsőjobboldali propagandája sajnos újból elültette ennek a gyilkos és öngyilkos kórnak a magvait sok fiatal lélekben”.
– Az antiszemita szélsőjobboldali propaganda olyannyira felerősödött, hogy ma már senki nem lát Budapest utcáin horogkeresztes zászlókkal masírozó elemeket – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő Demszky szavaira reagálva.
– Ez a nap az emlékezés napja, világszerte idézzük a felidézhetetlen, sötét napok emlékét – mondta tegnap Göncz Árpád. A volt köztársasági elnök a budapesti holokausztmúzeum bemutatkozó rendezvényén vett részt.
Vámos Tibor, a Magyar Auschwitz Alapítvány elnöke szerint egy tízéves, hullámzó sikerű csata ért véget: kormányhatározat született a holokausztdokumentációs központ és emlékgyűjtemény-közalapítvány létrehozásáról. A kulturális minisztérium és a Mazsihisz megegyezése alapján a főváros IX. kerületében, a Páva utcai zsinagógában létesítendő holokausztmúzeum 2004 áprilisában nyitja meg kapuit – derült ki szavaiból.
Brutális baleset: kamion és egy turistabusz ütközött, többen meghaltak + videó
