Az integráció a tét

Neszméri Sándor
2002. 04. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szlovákiában rendkívül nagy figyelemmel kísérték a magyarországi választás alakulását, s nem is titkolták a szlovák pártok, de a kormány sem, hogy az elmúlt hónapokban kialakult vitákat – a státustörvény és a kollektív bűnösség elvére épülő benesi dekrétumok kérdését – az új magyar kormánnyal szeretnék rendezni, s lehetőleg mihamarabb. Csak a Magyar Koalíció Pártja szorgalmazta már hónapokkal ezelőtt például a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos mielőbbi megállapodást, arra figyelmeztetve Mikulás Dzurindát, nem lenne jó, ha a kérdés nyitva maradna, minthogy Szlovákiában szeptemberben tartják a választásokat, s amennyiben nem állapodik meg Pozsony és Budapest, a szlovákiai választási kampányban megint kijátszható lesz a „magyar kártya”. Az eredményt tudjuk. A nyilvánvalóan már most zajló kampányban eddig két jogszabálytervezet készült a magyar kedvezménytörvénnyel szemben, az egyik otrombább, mint a másik. S bár Szlovákiának június végéig 39 olyan törvényt kellene elfogadnia, amely elengedhetetlenül szükséges az uniós csatlakozás szempontjából, a honatyák órákon keresztül csépelik a szalmát, s köszörülik a nyelvüket a magyarok ócsárlásával az említett két tervezet kapcsán.
Pedig a szlovákiai választások tétje sokkal nagyobb annál, semhogy a nemzetiségi kérdésről – egészen pontosan a magyarellenességről – szóljon. A kormánykoalíció szlovák pártjai lényegében darabjaira hullottak az elmúlt négy évben, a posztkommunista Demokratikus Baloldal Pártja és a szociáldemokraták, valamint a Rudolf Schuster által alapított balliberális Polgári Egyetértés Pártja biztosan nem jut be a parlamentbe, de hasonló sors vár az EDU-tag Demokrata Pártra és a Szlovákiai Zöldek Pártjára is, mert népszerűségük hónapok óta a három százalékot sem éri el, holott a parlamentbe jutáshoz ötszázalékos támogatottságra van szükség. A nemzetközileg elfogadott és támogatott Dzurinda kormányát alakító pártok közül a Magyar Koalíció Pártja tudta 12 százalékos népszerűségre növelni 1998-as tízszázalékos eredményét, a parlamentbe juthat még kilencszázaléknyi eredménnyel Mikulás Dzurinda új pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, valamint hatszázaléknyi népszerűséggel a Kereszténydemokrata Mozgalom. Ez pedig édeskevés a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom folyamatos és stabil harmincszázalékos támogatottságához képest.
Amennyiben pedig Meciar és mozgalma visszatér a hatalomba – hangoztatják egybehangzóan az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió politikusai –, Szlovákia útja az európai és euroatlanti szervezetekbe megkérdőjeleződik. Sem Washington, sem Brüszszel nem tartja ugyanis elfogadható politikusnak Meciart, s mozgalma sem hordozza azokat a politikai és társadalmi értékeket, amelyek meghonosodtak és megköveteltettek a NATO-ban és az Európai Unióban. Talán ezért értékelte a két ország választását összehasonlítva egyik szlovákiai újságíró a következőképpen a kialakult helyzetet: míg Magyarország két program között választhatott – mindegy, ki melyikkel ért egyet –, egy kialakulóban lévő jövőről szavazhattak a polgárok, addig mi Szlovákiában a roncstelepre mehetünk, s ha hamar érkezünk, a kevésbé rozsdás vasdarabot vihetjük magunkkal.

Régi-új elnök. Ismét Vladimír Meciart választotta elnökévé Nyitrán megtartott szombati közgyűlésén az ellenzéki Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom–Néppárt (HZDS– LS). Meciar egyetlen jelöltként indult az általa alapított mozgalom elnöki posztjáért. Az idén hatvanéves szlovák politikus 1991-ben hozta létre mozgalmát. Azóta három alkalommal volt kormányzati pozícióban és 1998-ban több mint fél éven át a legfontosabb államfői jogkörök is az ő kezében voltak. Meciar 1999-ben az új köztársasági elnök választásán is indult, de a jelenlegi államfővel, Rudolf Schusterrel szemben a második fordulóban alul maradt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.