A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön a szocialista képviselőjelölt hétfő délelőtt, Kósáné Kovács Magda társaságában a piacon kampányrendezvényen vett részt, miközben – a Népszabadság szerint – váratlanul néhány szitokszó kíséretében vállon ütötte Koczkáné Deme Irén. Lapunk kérdésére a szocialista képviselőjelölt kijelentette: a rendezvényen Koczkáné emelt hangon becsmérelte a szocialisták programját és a vita hevében megütötte.
A piacon jelenlevő emberek azonban egészen másként emlékeznek a történtetkre. Koczkáné Döme Irén lapunk kérdésére rágalomnak nevezte, hogy megütötte volna a képviselőjelöltet. Ő csupán az MSZP-szórólapon terjesztett tézisei után szeretett volna érdeklődni, amelyben többek között az is olvasható: „csak a Fidesz akarja, hogy a gázár 40 százalékkal nőjön.” A szocialisták jelöltje azonban erre nem válaszolt. Koczkáné állítását olyan tanúk is igazolták, akik a közvetlen környezetében voltak. Megtudtuk: a történtektől néhány méterre állt a helyi rendőr is, aki az egészből semmit sem vett észre. Botka Lajosnét újra megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a jelenlévő emberek másként emlékeznek a történtekre. A szocialista jelölt azonban elzárkózott a nyilatkozattételtől.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban