Értesüléseink szerint az MSZP kormányra kerülése esetén Bokros Lajost, a Horn-kormány volt pénzügyminiszterét neveznék ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének. Bokros lehetséges szerepéről már régóta egyeztetés zajlik a szűk pártvezetésen belül. Kezdetben Bokros neve a szocialista miniszterelnök mellett működő tanácsadói testület irányítójaként merült fel.
A Medgyessy Péter és László Csaba vezette pénzügyi vonal, amely eltökélt abban, hogy a gazdaságpolitikai centrum visszatérjen a Pénzügyminisztériumba és a Magyar Nemzeti Bankba, már meggyőzte a pártvezetést arról: Bokros, aki a Világbanknál igazgató, „ideális személy” a jegybank élén.
A vezetőváltás feltétele, hogy a nemzetközileg is elismert Járai Zsigmond jelenlegi elnököt, akinek mandátuma 2007-ben jár le, felmentsék. Járai azért szálka a szocialisták szemében, mert 1998–2001 között pénzügyminiszterként „politikai posztot” töltött be az Orbán Viktor vezette kormányban.
Mint ismert, Bod Péter Ákost, akit 1993-ban bíztak meg az MNB vezetésével – MDF-es kötődése miatt –, távozásra kényszerítették, miután az MSZP–SZDSZ 1994-ben kormányra került. Ismeretes az is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel nem éppen felhőtlen kapcsolatokat ápoló Surányi György ugyanakkor kitölthette ciklusát, így tavaly, hatéves megbízatásának leteltével távozott posztjáról.
*
Bokros Lajosnak, az 1995-ös megszorító intézkedések kitalálójának és végrehajtójának neve rosszul cseng hazánkban. Legutóbb egy magyar–amerikai fórumon a csaknem 45 ezer dolgozót foglalkoztató Magyar Posta privatizációjára tett javaslatot. A nevével fémjelzett csomag kapcsán több interjúban kifejtette: semmit nem bánt meg, sőt tetteit történelmi jelentőségűnek tartja.
Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
