Cáfolja magát a miniszterjelölt

Korábbi, a nyugati sajtóban is teret kapott nyilatkozataival ellentétben László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelölte tegnap már tagadta, hogy megemeli a gázárakat az MSZP, ha hatalomhoz jutnak. Tállai András államtitkár szerint az áremelés tragikus következményekkel járna a lakosságra nézve.

Hírösszefoglaló
2002. 04. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beláthatatlan következményeket jelenthet az ország számára, ha egyik pillanatról a másikra szabadárassá válna a földgáz – mondta tegnap az m1 Ma reggel című műsorában Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Utalt arra, hogy a szocialisták azért ígértek a nyugdíjasoknak tizenharmadik havi nyugdíjat, hogy (hatalomra kerülésük esetén) a 40-60 százalékkal megemelkedő fűtésszámlájukhoz részben hozzájáruljanak. Tállai András emlékeztetett rá, a szocialista pártot meghatározó politikusok, Nagy Sándor frakcióvezető, Horn Gyula exminiszterelnök és Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt, valamint László Csaba pénzügyminiszter-jelölt is közölte: a jövőben nem kívánnak élni azokkal az állami és kormányzati eszközökkel, amelyek hatósági árassá tették a gázár megállapítását, vagyis azt szabaddá teszik.
László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje tegnap a Budapesti Árutőzsdén tett látogatása alkalmával azt mondta, hogy az MSZP nem tervezi a gázárak megemelését. Közvetlenül ez után pedig úgy fogalmazott: az MSZP hosszabb távon olyan gázárkonstrukciót alakítana ki, amely nem növelné a lakosság terheit elviselhetetlen mértékben. Jelen pillanatban hatvan százalékkal maradnak el a hazai gázárak az uniós szinttől. Egy szakmai számítás szerint legalább negyven százalékkal kellene megemelni a földgáz köbméterének árát ahhoz, hogy az közelítse a világpiaci szintet.
Ha az MSZP hatalomhoz jut és beteljesíti azt az ígéretét, miszerint megszünteti a hatósági árszabályozást, az azt jelenti, hogy a földgáz jelenlegi, bruttó (azaz áfával számítva) 43,64 forintos köbméterenkénti ára 61,09 forintra emelkedik. Mindez egy átlagosnak tekinthető, 52 négyzetméteres, gázfűtéses lakótelepi lakásban élő családnak éves szinten legalább 34 400 forintos többletkiadást okozna. Ma ugyanis egy ilyen lakás átlagos gázszámlája évente 86 ezer forintra rúg, negyven százalékkal magasabb gázár mellett viszont már 120 400 forinra emelkedne.
Hasonlóképpen drágulna a távfűtéses lakások fűtésszámlája is. Egy 52 négyzetméres lakás éves átlagos fűtésszámlája jelenleg 130 ezer forintra rúg. Ennek hatvan százalékát képezi a gázár. Ennek alapján egy negyvenszázalékos gázdrágulás esetén a vizsgált lakásban élők fűtésszámlája 31 ezer forinttal, 161 ezerre emelkedne éves szinten.
Azonban a jelenlegi, alacsony gázár mellett is eredményes tudott maradni a Mol Rt. Erről a cég elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt beszélt tegnap egy kisbefektetői fórumon. Azt mondta: a Mol továbbra is Magyarország legjelentősebb vállalata, a régió vezető olajtársasága. Hernádi Zsolt közölte a részvényesekkel, hogy az igazgatóság a tavalyival megegyező, részvényenként 55 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az idén.
A gázüzletág értékesítésével kapcsolatban azt mondta: azt stratégiai döntésként kezelik, s a részvényesek számára legnagyobb nyereséget biztosító lehetőséget keresi a vállalat vezetése. Az üzletág értékesítéséről szóló végső döntést a társaság tulajdonosai fogják meghozni egy rendkívüli közgyűlésen. Ennél többet a Magyar Fejlesztési Bankkal folyamatban lévő tárgyalások miatt nem mondott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.