Egy évig még az FKGP-é a székház

Kis Ferenc
2002. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő év június 30-ig meghosszabítottuk a foglaló viszszafizetési határidejét a Belgrád rakparti székház adásvételi szerződésében – közölte Deák József, az FKGP pártfőügyésze tegnap a Nap-kelte műsorában. A napokban Torgyán József feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, csalás bűntettének gyanúja miatt. A pártelnök a Nap-kelte műsorában arra hivatkozott, hogy nem volt tudomása a székház hétszázmillió forint ellenében történt eladásáról. Torgyán állítását azonban cáfolja a lapunk birtokában lévő meghatalmazás, amelyben az FKGP elnöke megbízta Gyimóthy Géza főtitkárt, G. Nagyné Maczó Ágnes alelnököt és Deák József pártfőügyészt, hogy a párt nevében járjanak el a Belgrád rakparti ingatlan értékesítésénél. Emlékezetes, hogy a három vezető kisgazda személyiség a választások első fordulója, az FKGP bukása után a tagság nyomására szembefordult Torgyánnal, és azonnali lemondását követelte.
Mint arról lapunk korábban beszámolt, a kisgazdaszékházat Szeremley Huba vállalkozó vásárolta meg idén februárban úgy, hogy kétszázmillió forintot foglalóként átutalt az FKGP-nek, a vételár fennmaradó részét – ötszázmillió forintot – pedig július 31-ig kell kifizetnie a pártnak. Az adásvételi szerződés értelmében, ha a végső határidő előtt bármelyik fél egyoldalúan visszalép, akkor az eladó (FKGP) köteles a vevőnek (Szeremley Hubának) visszafizetni a kétszázmillió forintos foglaló kamatokkal növelt összegét.
A kisgazdák a választáson nem érték el a költségvetési támogatáshoz szükséges egyszázalékos határt sem, így bizonyosan nem tudnák visszafizetni a foglalót, ezért fontos, hogy módósították a szerződést, amellyel időt nyert az FKGP.
Szeremley Huba korábban közölte: elképzelhető, hogy szállodaként üzemel tovább az FKGP központi irodaháza, amennyiben a párt nem tudja azt visszavásárolni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.