Sokkal gyorsabban nőtt a vártnál, és 5,8 százalékos ütemet ért el az Egyesült Államok hazai össztermékének értéke az amerikai kereskedelmi minisztérium által tegnap közzétett első hivatalos becslés szerint. A Dow Jones/CNBC előzetes konszenzusa 4,8 százalékos növekedést jósolt; a tavalyi utolsó negyedévben 1,7 százalékos növekedést mértek a végleges adatok szerint – jelentette az MTI.
Az első negyedévről közölt becslés a leggyorsabb növekedést jelentené az 1999 utolsó negyedéről jelentett 8,3 százalékos éves ütem óta. Az amerikai adatközlési gyakorlat szerint (akárcsak a hazai gyakorlatban) az első becslés után a következő két hónapban még egy felülvizsgálat, majd a végleges adat következik, amely jelentősen különbözhet az első alkalommal közölttől.
Az amerikai gazdaság hivatalosan tavaly március óta – tíz éve először – recesszióban van, de a GDP-érték valójában csak egyetlen negyedévben, a tavalyi harmadikban csökkent, mégpedig 1,3 százalékkal.
A tegnapi jelentés szerint az amerikai GDP-értékben kétharmados súllyal szereplő magánfogyasztás továbbra is robusztus maradt: a fogyasztási kiadások 3,5 százalékkal nőttek az idei első három hónapban a tavalyi utolsó negyedről jelentett 6,1 százalék után. A 2001 végén mért rendkívül erős ütemet a szeptemberi terrortámadás után a keresleti kedv feltámasztása végett bejelentett, kamatmentes finanszírozású autóeladási akciók táplálták.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést