Első fokon két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte azt a ruzsai férfit a Szegedi Városi Bíróság tegnap, akit egy egymilliárd forintos olajperben állítottak bíróság elé. A 34 éves L. Imrét folytatólagosan elkövetett, adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolta az ügyészség.
A vád szerint 1994 novemberében L. Imre betéti társaságot alapított, s engedélyt kért és kapott kőolajtermékek forgalmazására. A cég bejelentett kecskeméti központjában tényleges gazdasági tevékenység nem folyt, a ruzsai fióktelepén azonban ásványi anyagot forgalmaztak. Egy évvel később egy adóellenőrzés feltárta, hogy 9,4 millió forint adót nem fizetett be a vádlott.
L. Imre ekkor Kecskemétről átjelentette bt.-je székhelyét édesanyja tanyájára, Ruzsára, de Csongrád megyében adótartozása miatt már nem kapott úgynevezett jövedéki engedélyt, amelynek birtokában olajszármazékot forgalmazhatott volna. Ennek ellenére nagyüzemben forgalmazta az illegális forrásból származó „szőkített” benzint, 1995 nyarán, négy hónap alatt 70 millió liter üzemanyagot.
A vád szerint L. Imre fiktív számlákat állított ki az üzemanyag beszerzéséről és eladásáról, így csökkentette a befizetendő áfát; összesen 1,064 milliárd forint meg nem fizetésével károsította meg az államot.
Az első fokon eljáró bíróság azt bizonyítottnak látta, hogy a vádlott elkövette a terhére rótt adóbevétel-csökkentést, azt azonban nem, hogy ő állította volna ki és írta volna alá a beszerzési és eladási számlákat. Ezért két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától L. Imrét.
Az ítélet nem jogerős: az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Megijedt az egyetem, amely szexuális zaklatás miatt kirúgta az edzőt
