Nem kötelező a kereskedő cégeknek a külföldi utasokat megillető áfa visszatérítése a Pénzügyminisztérium (PM) álláspontja szerint – jelentette ki Kelemen László a szaktárca képviseletében tegnap, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) rendezvényén.
Ugyanakkor a szövetség jelen lévő tagjai szerint az április 1-jétől hatályos kormányrendelet nem egyértelmű, a jogászok meglátása szerint ugyanis ez alapján minden kereskedőnek kötelessége a külföldieket megillető áfa visszatérítése. Kelemen László a rendezvényen ígéretet tett arra, hogy a Pénzügyminisztérium nyilvánosságra hozza hivatalos állásfoglalását az ügyben.
Egy tavaly elfogadott kormányrendelet szerint április 1-jétől nem az adóhivatal, hanem a kereskedő cégek fizetik vissza a külföldiek áfáját. Az áfa visszatérítéséről a kereskedőnek abban az esetben kötelező gondoskodni, ha április elseje előtt vásárolt árunál erre a vevőnek lehetőséget biztosított, és még nem telt le a kiviteltől számított 183 napos határidő. A külföldi ugyanis a vásárlás napjától számított 90 napon belül kell, hogy elhagyja az áruval az országot, és az ezt követő 183 napon belül jogosult az áfa visszatérítésére. Kelemen László szerint a korábbi szabályozás visszaélésekre adott lehetőséget. Az adóhivatal ugyanis sokszor csak a negyedéves áfabevallások után tudta ellenőrizni, hogy a külföldiek valóságos cégtől kapott számla alapján igényelték-e vissza hónapokkal korábban az áfát.
Az új, április 1-jétől érvényes szabályozás szerint külföldi csak abban az esetben kap vissza áfát, ha a kereskedő hajlandó a visszaigénylő lap kitöltésére. Erről a szándékáról tájékoztatni kell az érintetett.
A kereskedő által kiállított dokumentumot a vámhatóság pecsételi le akkor, amikor az árut kivitték az országból. Ezután az áfát az igényelheti vissza, akinek a papírok a kezében vannak.
Globál Nógrádi Györggyel - Ukrajna célkeresztjében a magyar gazdaság?
