Félmilliárd forintos támogatás

Hanczár János
2002. 04. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepélyesen hirdette ki az oktatási miniszter a fél évszázados tudományos diákköri mozgalom rendezvényén a Tudományos és művészeti diákköri pályázat eredményeit. A pályázatok elbírálásakor a Jedlik Ányos kuratórium a diákköri szervezetek eddigi szakmai teljesítményét és a hallgatói létszámát vette figyelembe.
– A felsőoktatásban részt vevők egyre nagyobb száma önmagáért beszél, azonban a diákoknak biztosítani kell a tudományos igényű képzést is, amelyre egyebek között a diákköri pályázatok biztosítanak lehetőséget – mondta a miniszter. Kiemelte: a diákköri mozgalomban képzési szakasz kezdődik, mert a támogatások segítségével a tehetséges hallgatókat már a graduális képzés során bevonhatják a tudományos munkába. – Akik a tudományos diákkörök munkájában részt vesznek, pontosan tudják, hogy a magyar felsőoktatás legkülönb értékét képviselik – emelte ki Szendrő Péter rektor, a diákköri mozgalom vezetője. Hozzátette: a diákkörök eredményessége évtizedek óta mester, tanár, műhely és szervezés függvénye.
Az elnyert minimumösszeg 400 ezer forint évente. A legeredményesebb intézmények közé tartozik az Eötvös Loránd Tudományegyetem 64 millió, a Szegedi Tudományegyetem 53,4 millió, a Debreceni Egyetem 52,4 millió a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 50 millió forintos támogatással. A Pécsi Tudományegyetem 36,6 millió, a Miskolci Egyetem mintegy 29,6 millió, a Szent István Egyetem 28,2 millió forintot fordíthat a diákkörökre. A főiskolák közül a Budapesti Műszaki Főiskola négy kari diákköri szervezete 14,4 millió forint támogatásban részesült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.