Koncz Ferenc, a Fidesz–MDF jelöltje egy szavazattal megnyerte a választások második fordulóját a voksok egy részének újraszámolása után a korábban győztesnek nyilvánított Szabó György szocialista jelölttel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11-es számú, szerencsi választókerületében. A megyei területi választási bizottságnál Koncz Ferenc emelt kifogást arra hivatkozva, hogy Szabó György öt szavazattal nyerte a fordulót, ám véleménye szerint az érvénytelennek nyilvánított 289 szavazat között többségben voltak azok a voksok, amelyeket az ő nevére adtak le. A megyaszói 1-es szavazókörben – a többi választókerületi szavazókörrel szemben – nem végezték el az újraszámlálást, ezért erre most került sor. Ezután derült ki, hogy több szavazólap szólt Koncz Ferenc részére. Szabó György várhatóan a megyei bírósághoz fordul jogorvoslati kérelemmel.
Megsemmisítette a 6. számú, nyírbátori székhelyű választókerület eredményét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság, ám Simon Miklós, a választókerületben győztes Fidesz–MDF-es jelölt kifogást emelt a döntés ellen a megyei bíróságon. A bizottság határozata alapján a megismételt szavazásra április 28-án, vasárnap kerülhet sor. A választási eredmény ellen Veres János szocialista képviselőjelölt jelentett be a kifogásokat öt esemény, szórólap- és élelmiszercsomag-osztogatás alapján. Az ügyben a rendőrség is eljárást folytat. Simon kifogását a bíróság ma délután négy óráig jogerősen elbírálja.
Fellebbezett a bíróságnál szerdán a Veszprém megyei választási bizottság elutasító határozata ellen Törzsök Károlyné is, aki tíz szavazattal maradt el a Fidesz– MDF jelöltje mögött Várpalotán. Az MSZP szervezete az érvénytelen voksokra hivatkozva kérte a szavazatok újraszámlálását, ezt a testület bizonyítékok hiányában elutasította.
Zelenszkij megint mások pénzét költené
