Gyengíteni kívánja az erős nemzeti fizetőeszközt, a zlotyt a lengyel baloldali kormányzat. Marek Belka pénzügyminiszter azt mondta tegnap a szejm közpénzekkel foglalkozó bizottsága előtt, hogy erre egy erőteljes kamatcsökkentés megfelelő eszköz lenne.
A pénzügyminiszterrel ellentétben Andrzej Bratkowski, a jegybank alelnöke úgy vélte, hogy a kamatcsökkentés nem megfelelő eszköz a túlságosan erős zloty árfolyamának gyengítéséhez. Szerinte egy nagyobb mértékű kamatcsökkentés a lengyel fizetőeszköz gyors leértékelődéséhez vezetne, sok vállalkozást fizetésképtelenséggel fenyegetve.
Hatalomra kerülése után a lengyel baloldali koalíció – előzetes választási ígéreteivel ellentétben – azonnali restrikciós, megszorító intézkedéseket foganatosított.
A szocialista kormány több mint hárommilliárd zloty, azaz nagyjából kétszázmilliárd forintnak megfelelő összegű szociális juttatást vont meg. Ennek keretében a lengyel kormány csökkenti a szülési szabadság idejét, megszünteti az egyszeri anyasági segélyt, lefaragják a munkanélküli-segélyt, az állástalanok egészségbiztosítási alapját, s – egyebek mellett – csökkentik a diákok utazási kedvezményét. Az általános megszorító intézkedéssorozat kidolgozásában tanácsadóként vett részt Bokros Lajos, egykori magyar szocialista pénzügyminiszter.
Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
