Huszonkilenc évi római száműzetés után tegnap hazaérkezett Záhir Sah, Afganisztán egykori királya. A hajdani király szóvivője szavai szerint azért utazik hazájába, hogy segítsen Afganisztán újraegyesítésében, és szeretne hozzájárulni a békés kapcsolatok kiépítéséhez minden szomszédos országgal.
A 88 éves egykori uralkodó hatvankilenc évvel ezelőtt lépett a trónra, uralkodásának első másfél évtizedében azonban alig lehetett beleszólása az ügyekbe, mivel a valódi hatalmat két nagybátyja gyakorolta. Záhir Sah legnagyobb hibájának azt tartották, hogy teret engedett a jobb- és baloldali szélsőségeknek, s hogy egyre kevesebbet foglalkozott az ország ügyeivel. 1973-ban a király unokafivére puccsal megbuktatta Záhirt, s Afganisztánban kikiáltották a köztársaságot.
Már az 1989-es szovjet kivonulást követően felmerült a neve, mint olyan személyiségé, aki egyesíthetné az afgánokat. A 2001 őszén kezdődött hadműveletek idején is koordináló szerepet játszott római rezidenciáján a különböző afganisztáni csoportosulások közös nevezőre hozása érdekében, egyúttal kifejezte készségét arra, hogy a tálibok veresége után hazatérve támogassa a nemzeti konszenzus megvalósítását.
Halálbüntetésre ítélhetik a volt kongói elnököt
