Hazaengedték a Kecskeméti Repülőkórházból tegnap azt a négy hivatásos, illetve szerződéses katonát is, akiket egy támadó kézigránát sebesített meg a tatárszentgyörgyi lőtéren hétfőn délután – közölte a Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke. Svéd László orvos vezérőrnagy elmondta, hogy a balesetben tíz katona szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket. Közülük hatot még hétfőn hazaengedtek.
Joós György, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztályának vezetője az esetet ismertetve elmondta: a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár KFOR-misszióba készülő katonái egy éleslövészetet előkészítő gyakorlaton vettek részt a lőtéren hétfőn. Miután a gyakorlat befejeződött, a katonák visszaindultak a teherautókhoz. Egy katona belebotlott egy, a süppedős, homokos földből kiálló kézigránátba, amely néhány másodperc múlva felrobbant. A 42.M típusú támadó kézigránát szilánkjai felületes bőr- és lágyrész-, illetve végtagsérüléseket okoztak a megbotló katonának, valamint további kilenc társának. A tíz katonát a helyszínen lévő orvosok azonnal ellátták, majd a kecskeméti kórházba szállították őket.
Joós György beszámolt arról is, hogy minden olyan esetben, amikor sérüléses baleset történik, értesítik a katonai ügyészséget. Így történt ez most is, s az ügyészség haladéktalanul vizsgálatot indított. Hozzátette: a vizsgálat egyik célja annak megállapítása, hogy mikor, milyen körülmények között kerülhetett a kézigránát a lőtérre.
A Budapesti Katonai Ügyészség munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn, az esettel összefüggésben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen. A büntető törvénykönyv szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekmény miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Orbán Viktor nem mindennapi esőről posztolt
