Levélben fenyegették meg György Horváth László tiszadorogmai református lelkészt. „Te MIÉP-es pap! Hagyjál fel a Fidesz és a jobboldal emlegetésével, mert megismered a baloldali öklünket. Szétverjük a fejedet és az egész újságíró családodat is! Itt csak a baloldal nyerhet, a Tisza nem a tiéd. Mink eddig is csak a baloldalra szavaztunk. Ez után is!” – olvasható a fenyegetésben. A lelkész rendőrségi feljelentést tett.
Korábban közöltük: vasárnap délután Rónaszéki Gábor jánoshalmi plébánost szidalmazták azok az MSZP-s aktivisták, akiket az atya felszólított: ne ragasszanak plakátokat a plébánia kerítésére. Emlékezetes, hogy életveszélyes fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szombaton a budaörsi rendőrkapitányságon Holnapy Dénes Tibor, Zsámbék katolikus plébánosa is. A plébános üzenetrögzítőjére egy férfihang a következő szöveget mondta fel: „Atya, amennyiben a misén a Fideszt említi, akkor önnel végzek. Viszlát!”
Dékányi Árpád hittanár, ciszterci szerzetes múlt heti közleménye szerint pedig ismeretlenek megrongálták a pécsi ciszterci atyák tulajdonát képező személygépkocsit, amely a rendház, illetve a Nagy Lajos Gimnázium zárt udvarán parkolt.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett