Kiszámítható agrárpolitika

Nagy Ottó
2002. 04. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezdődik megint, pedig igazából még el sem kezdődött. Megvolt az első kijelentés, amit természetesen nem úgy értettek, pedig nem lehetett félreérteni. És jött a magyarázkodás, rögtön az elején kizökkentve előre szabott kerékvágásából a pártprogramot, bár az is lehet, hogy az csak most került igazán a helyére.
Az első kimondott, aztán visszavont, majd újból értelmezett kijelentést Kovács László, az MSZP elnöke tette. Azt nyilatkozta a Reutersnak, hogy az Európai Unióval folyó csatlakozási tárgyalásokon megpróbálná összekötni a külföldiek magyarországi földvásárlásainak kérdését a magyar gazdáknak nyújtandó közvetlen agrártámogatásokéval. Ha az EU hajlandó az agrártámogatásokra vonatkozó átmeneti időszakot a belépésünktől számított három évre csökkenteni, akkor mi ugyanezt ajánlhatjuk a földvásárlásokra nézve. Az MSZP honlapján volt olvasható e nyilatkozat, amely találóan a Más tárgyalási stílusban címet viselte.
A stílus azóta valóban megváltozott, Kovács László már visszakozott, mondván, a szocialisták álláspontja szerint a Magyarországon letelepedő külföldiek földhöz jutásának határidejére megszabott három évet csak akkor kellene megadni az Európai Uniónak, ha az unió három évre csökkentené azt az átmeneti időszakot, amely után a magyar gazdák is megkaphatják a tagállamokkal azonos mértékű mezőgazdasági támogatásokat.
Bármelyik variációt vállalja is fel a pártelnök, bajban van. Ha az elsőt, akkor azért, mert ismét előkerül az egyszer már megbukott földliberalizáció, amely lehetővé tenné a külföldiek termőföldvásárlását, csak most nyíltabban, céltudatosabban. Ha célt ér az elképzelés, akkor a magyar gazdáknak nem sok keresnivalójuk lesz a termőföldpiacon, pillanatok alatt kiszorulnak onnan. Ellenben teret kapnak mások, az egyéni külföldi földvásárlók mellett például azok az SZDSZ által támogatott gazdasági társaságok, amelyek tulajdonosa(i között) szintén lehetne külföldi állampolgár. A javított változattal való takarózás szintén sántít. Többek között azért, mert az egyes, ideiglenesen lezárt fejezetek újranyitása egészen biztosan elodázza a csatlakozás remélt, 2004-es időpontját. Ez azért hátrányos ránk nézve, mert ebben az esetben nem tudunk részt venni a következő költségvetési periódus előkészítésében, így nem tudunk beleszólni a mezőgazdasági termelőket leginkább érintő közvetlen kifizetések alakításába és a többi uniós forrás elosztásába sem. Ha ettől a lehetőségtől elesünk, akkor végképp nem számíthatunk egyenlő elbánásra, és termelőink tartós hátrányba kerülnek az uniós gazdákkal szemben.
Másrészt ma alig kéttucatnyi külföldi állampolgár él Magyarországon, akik a csatlakozás után, kivárva a három évet, termőföldet vehetnek. A dolog szépsége, hogy zömük nem uniós állampolgár, valószínűtlen tehát, hogy az unió néhány termelője kedvéért belemegy egy lezárt fejezet számára hátrányos újratárgyalásába. (Ha mégis, akkor azt azért teszi, mert kisakkozza, hogy a közvetlen kifizetések megítélésével sem erősödnek meg annyira a magyar gazdák, hogy felvegyék a versenyt a külföldi földvásárlókkal.)
Bármelyik kijelentését vállalja is hát Kovács László, mindenképpen jönnek a külföldiek, ráérősen kinézik maguknak a legzsírosabb földeket, és nem hektáronként, hanem aranykoronánként fizetnek értük hatalmas összegeket.
Akkorákat, amelyekből talán Kovács Lászlónak is futja egyre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.