Legalább huszonhárman meghaltak, több mint hetvenen megsebesültek, további huszonhét ember pedig eltűnt, miután tűz keletkezett egy kompon tegnap, a Fülöp-szigetek délkeleti régiójában.
A Masbate szigetéről Lucena-ba közlekedő MV Maria Carmela kompon a célállomástól alig egyórányira, a Manilától 110 kilométerre lévő Quezon tartomány területén ütött ki a tűz – adta hírül a BBC.
Az égő hajóból, amelynek fedélzetén 243 utas és 47 tagú legénység utazott, 219 embert menekítettek ki – jelentette be a kompot üzemeltető társaság. A parti őrség tájékoztatása szerint az áldozatok közül sokan vízbe fulladtak, miután a lángok elől a tengerbe ugrottak.
A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, az egyik manilai rádióállomás túlélőktől származó információkra hivatkozva a raktérben keletkezett robbanásról számolt be.
A Fülöp-szigetek hétezer szigete között közlekedő hajókat gyakran érik balesetek. 1987-ben közel négyezer ember halt meg, amikor szintén Manila közelében egy tanker ütközött össze egy komppal.
Több halálos tömegbaleset is történt egy vármegyében
