Lengyel sajtófélelmek

MTI
2002. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 41 képviselője írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint a lengyel rádió- és televíziótörvénynek a kormány által tervezett módosítása fenyegetést jelent a demokráciára és a szólásszabadságra. A Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap tegnapi számában közreadott nyilatkozat szerint a tervezett módosítások semmilyen biztosítékot nem adnak a közszolgálati médiumok függetlenségére nézve, amelyek „gyakorlatilag a kormánypártoktól függenek”. A frekvenciák odaítélésének állami politikája az állami adók dominanciáját eredményezte, és gátolja a magánkézben lévő kereskedelmi médiumok fejlődését. A tervezetben szereplő monopóliumellenes rendelkezések gyengítik a független lengyelországi médiumok versenyképességét – olvasható a nyilatkozatban. A dokumentum nem tekinthető az ET 580 tagú parlamenti közgyűlése hivatalos állásfoglalásának, hanem csak a 41 aláíró képviselő véleményének. Utóbbiak a demokrata és a kereszténydemokrata frakcióhoz tartoznak.
A lengyel ellenzék szerint a közszolgálati televízió a kormánypártok befolyása alatt áll. A rádió- és televíziótörvény módosításának tervét az ellenzék hevesen bírálja, mert az korlátozza több tömegtájékoztatási eszköz egy kézbe összpontosítását, és ezzel fenntartja az állami médiamonopóliumot. Tiltakoztak a terv ellen a kereskedelmi adók, a sajtóetikai tanács, a nemzetközi újságíró-szervezetek, a Nemzetközi Sajtóintézet és sok más intézmény is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.