Levelek Pestről és Budáról

NAGY KÁROLY (a Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagja): Budapest szerelmeseként minden reggel olvasom a Pest-Buda című mellékletet. A minap Az ilyen volt, ilyen lett rovatban bemutatták a budavári Szentháromság teret. A hajdani Pénzügyminisztériumról, ahol műszaki egyetemi kollégium korában az Illés együttes aratta első sikereit, elmulasztották megírni, hogy e szép palotában nem csak a levéltár működik. Mert a Magyar Kultúra Alapítvány név mögött a magyar világ egyik legnagyobb és legsikeresebb művelődési központja rejtőzik. Különösen a határon túli magyarok tekintik „szent helynek”, ahol gyakran fellépnek, kiállításokat tarthatnak. De mi, itthoniak is örülhetünk a Csoóri Sándor kuratóriumi elnök és Koncz Gábor ügyvezető igazgató által irányított intézmény működésének. Itt talált például helyet a legrégibb budapesti öregdiákkör: a sárospataki, a pesti borsodiak 21 éves társasága vagy a hároméves Ausztrália Magyar Baráti Kör. Itt volt néhány hete a 130 éves ügyészség és a pénzügyőrség nagy jubileumi kiállítása. Említhetem a Kultúrinov szállót, ahol sok tengeren túli magyar visszatérő vendég a szép szobák és az alacsony árak, a színvonalas vendéglátás miatt. Jellemző: a kitűnő kuratórium egyik leghíresebb tagja a „hidrogénbomba atyja”, az Adyért, édes anyanyelvünkért és hazánkért még 94 évesen is rajongó, gyönyörű magyarsággal beszélő Teller Ede.

Bencze Zoltán (Budapest): Figyelemmel olvasom a sajtóban a vitát arról, hogy elhelyezzék-e szovjet emlékoszlopot a Szabadság térről vagy sem. Én úgy gondolom, hogy a történtek, a tények figyelembe vételével először a történelmet kell a helyére tenni. Magyarország hadban állt a Szovjetunióval. Tehát Szovjetunió ellenség volt. A magyar katona harcolt a szovjet katona ellen. Tehát a szovjet hadsereg mint ellenség tört be az országunkba és úgy is viselkedett. A szovjet katona gyilkolt, rabolt, az asszonyokat és lányokat a férjek és apák szeme láttára erőszakolták meg. Tehát szó sem volt itt felszabadításról, annak ellenére, hogy a német katona is megszálló volt, és csak papíron volt szövetséges. Horthy hiába tiltakozott ez ellen, és kérte a német katonaság és elsősorban a német rendőrség kivonását az országból, Hitler fütyült rá. Ekkor az ország kényszerhelyzetben volt. Ez viszont nem menti a kollaboránsokat, akik mindenben kiszolgálták a németeket, saját hazájuk kárára is. Ezek voltak a nyilasok, akik meg is kapták a büntetésüket. Viszont a szovjetek is megtalálták a velük kollaboráló személyeket, a kommunisták személyében. A két eset között annyi párhuzamot és azonosságot lehet találni, hogy nem is érdemes felsorolni. A kommunistáknak köszönhetően (akiket most MSZP-nek neveznek; de hát ennek a pártnak már annyi neve volt!) felállították az emlékoszlopot Budapest egyik főterén. Ez ellen semmi kifogásom nem is lehetne, ha ez abban a temetőben volna elhelyezve, ahol a szovjet katonák sírja van. Így megadtuk a tisztességet az elesett katonáknak. Hiszen a halott katona már nem ellenség. Helyében pedig az országzászlót kell felállítani, mert annak ott van a helye. Valamikor én mint cserkész álltam őrséget az ország félárbocra eresztett zászlajánál. Miért kell nekünk engedélyt kérnünk az oszlop áthelyezésére Oroszországtól? Még mindig nem vagyunk szuverén állam? Végeredményben ezzel senkinek nem teszünk semmi rosszat, csak helyére tesszük a dolgokat. Érdemes volna erről a közvéleményt megkérdezni. Bár a mi fiatalság nagy része elképesztően tájékozatlan ezekben a dolgokban, ami nem csoda, hiszen a szülők is „szocialista” iskolákba jártak.

KEDVES OLVASÓK!
Név- és címhiányos, valamint nyílt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formában adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartalma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával.
Címünk: 1450 Bp. 9., Pf. 74.,
e-mail: [email protected].