A Legfelsőbb Bírósághoz fordult tegnap a MIÉP Országos Választási Bizottságba delegált tagja, kérve, hogy állapítsák meg a választásokon elkövetett törvénysértéseket és az OVB döntésének megsemmisítését. Ismert: a választási bizottság elutasította a MIÉP indítványát, hogy rendeljék el a szavazatok újraszámlálását az általuk tapasztalt rendellenességek miatt. A Legfelsőbb Bíróságnak három nap áll rendelkezésére, hogy határozzon a párt beadványáról, amelyhez mintegy száz választási csalással, rendellenességgel kapcsolatos bizonyítékot csatoltak. Csurka István pártelnök szerint a választások a sok-sok bejelentés tanúsága alapján nem voltak tiszták. Az állampolgárok befolyásolására eddig ismeretlen és erkölcsileg elfogadhatatlan eszközöket vettek igénybe a „liberálbal” pártjai – tette hozzá. Ezenfelül a baloldal kezében lévő „tudatipari befolyásoló intézmények”, a kereskedelmi tévék és rádiók, valamint több országos napilap összehangoltan járatta le folyamatosan a nemzeti oldal pártjait és személyiségeit. Csurka István kijelentette: hazánkban egy idegen érdekeket szolgáló, szálláscsináló hálózat működik, amely adott esetben többet tud a magyar állampolgárról, mint az állam szervei. Ehhez társultak azok a módszerek, amelyeket az MSZP kampányának izraeli irányítója, Ron Werber importált Magyarországra.
Lapunk úgy tudja, hogy a MIÉP szervezésében a párt belvárosi központjában aláírásgyűjtés indul a szavazatok újraszámlálásának eléréséért.
MIÉP-kérés a bírósághoz
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!